A hatóság közölte: a vállalkozás ugyan apró betűvel megjelenítette a kötelezően feltüntetendő tájékoztatást is, miszerint „egyetlen étrend-kiegészítő, így a Multi-tabs Multi Kid sem helyettesítheti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot”, a reklámokban megjelenő főüzenet ezzel ellentétes volt.
A hivatal a bírság kiszabásakor a reklámköltség összegét vette alapul. A GVH enyhítő körülményként értékelte, hogy a vállalkozás módosította kereskedelmi gyakorlatát, növelte az apró betűs tájékoztatás méretét, és szórólapja kiegészítő információkat is tartalmazott. Súlyosbító körülményként vették figyelembe, hogy a jogsértő gyakorlat hosszabb ideig tartott és jelentős számú fogyasztót ért el a célcsoporton belül.
A Pfizer az MTI megkeresésére közölte: vitatja és megalapozatlannak tartja a GVH döntését, és bírósághoz fordul jogorvoslatért. A cég szerint a Multi-tabs Multi Kid étrend-kiegészítő reklámja nem jogszabálysértő, nem kritizálta a társadalmilag és szakmailag elfogadott táplálkozási alapelveket, ezért volt a reklámban folyamatosan látható az a felirat, amely felhívja a figyelmet, hogy a készítmény nem helyettesíti a kiegyensúlyozott étrendet.