A 23 éves rendőrnő lehetett a célpont

2016. szeptember 25. 14:57

A hvg.hu értesülése szerint nem kizárt, hogy kifejezetten azt a rendőrpárost vették vele célba, akik a Teréz körúti, szombat éjjeli robbanásban megsérültek. A Borsonline egy 23 éves rendőrnőben véli felfedezni a robbanás egyik sérültjét.

2016. szeptember 25. 14:57

A hvg.hu értesülése szerint nem kizárt, hogy kifejezetten azt a rendőrpárost vették vele célba szombat éjjel a Teréz körúton, akik a robbanásban végül meg is sérültek. A járőr ugyanis a megszokott útvonalán haladt. A portál értesülései szerint a robbanást megelőzően a helyszín közvetlen közelében, egy kapubeállóban, egy kezében zacskót tartó alakot láttak, aki amikor a járőr elhaladt előtte, kivett valamit a zacskóból és utánuk dobta, majd azonnal visszabújt a beállóba. Két-három másodperccel később következett be a robbanás. Ezt követően az alak azonnal átment az út másik oldalára, de útközben végig a sebesült rendőröket nézte. A hvg.hu-nál úgy tudják, a bomba csak kis hatótávolságban végzett komolyabb rombolást.

A rendőrség több médiummal is közölte, hogy szándékos emberölés gyanúja miatt nyomoznak.

Több fotóbeszámoló szerint a környéken szögeket találtak a földön, ennek alapján, valamint a környéken kérdezősködő rendőröktől származó információkra támaszkodva a hvg.hu szerint házilag készített szögbombára gyanakszik a hatóság.

Közben a Borsonline arról ír: az egyik sérült egy 23 éves rendőrnő, aki több szépségversenyen is indult és megegyezik azzal, aki a rendőrség toborzó plakátján is látható (nyitóképünkön). 

Összesen 185 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Quaestor migráns
2016. szeptember 26. 00:45
Fenti interjú alapján az elkötelezett Jobbik szavazó CSAK érvénytelen szavazatot adhat le! Kapjon az arcába orbán, tett volna fel egyértelmű kérdést! Majd szépen a sikertelen népszavazás után kénytelen lesz íAlapt9rvényt módosítani, amihet a Jobbik biztosítja a 2/3-ot.
Quaestor migráns
2016. szeptember 26. 00:42
Ezután az orbán interjú után, amiben konkrétan elismeri hogy a magyar Watergate keretében megfigyelteti az ellenfeleit, teljesen életszerű az önmerénylet! Van még lejjebb: Ma reggel a Vasárnapi Újság című műsorban Orbán arról beszélt, hogy a politikusok lejáratása, megfigyelésük, különböző befolyásolásuk a modern(!!) politika velejárója és csak a „ zsúrpubik nyavalyognak emiatt!” Egyszóval Orbán bevállalta, hogy politikusok lejáratása és megfigyelése elfogadható politikai eszköz! https://nemzeti.net/aki-fel-a-fenykepezogeptol-ne-alljon-ele-6406373.html
Quaestor migráns
2016. szeptember 26. 00:13
Bokros Birka Gusztáv HAZFIAS alapon kommentel amerikából! Ellentétben veletek! Akkor a fideSS-es spanod, a fizetet troll B. Kanász mennyit kaphat betűnként? Mivel általában 1 mondatos kommenteket ír, ezért inkább a kommentek darabszáma után kapjatja a havi 1+ milliós fizetését. Összesen 18942 !!!!!!!!!! komment http://mandiner.hu/_felhasznalo/bekanasz_a_hasadon
Quaestor migráns
2016. szeptember 26. 00:10
Ohionak sajnos igaza van! Ha egy migráns iszlamista lett volna, akkor arra törekszik hogy minnél többen legyenek ott a robbanáskor! Hiszen a legnagyobb veszteség okozása a céljuk. Ez vagy bosszú vagy önmerénylet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!