Dohányzásmegelőzési stratégia indul Romániában

2016. augusztus 30. 22:03

A következő másfél évtizedben öt százalék alá akarják szorítani a dohányzó gyerekek arányát Romániában – közölte Vlad Voiculescu román egészségügyi miniszter, amikor bemutatta a most induló országos dohányzásmegelőzési stratégiát.

2016. augusztus 30. 22:03

A román elnöki hivatalban tartott rendezvényen a tárcavezető elmondta: jelenleg a romániai 15-16 éves korosztály  csaknem 30 százaléka rendszeresen dohányzik, és több mint fele már legalább egyszer kipróbálta a dohányzást. A fiatalokat célzó megelőzési stratégia célkitűzése az, hogy 2035-re a fiatal korosztály nemdohányzókból álljon.

Voiculescu szerint évente 42 ezer ember hal meg a dohányzás miatt Romániában – mint mondta, ez körülbelül kétszáz túlélők nélküli repülőgép-szerencsétlenségnek felel meg.

A miniszter felhívást intézett a parlamenthez, hogy ne enyhítsen a márciusban hatályba lépett, a dohányzást korlátozó törvény szigorán. A tárcavezető rámutatott: a szenátus egészségügyi bizottsága olyan módosítási javaslattal állt elő, amely szerinte egy egyszerű felirat kifüggesztésével bármilyen zárt helyiséget kivonna a törvényi tiltás hatálya alól, függetlenül attól, hogy mi a helyiség rendeltetése.

A 2035: Románia első dohánymentes nemzedéke című rendezvényen Klaus Iohannis államfő gratulált a kezdeményezéshez, és az egészségtudatos nevelés szerepét hangsúlyozta a dohányzás visszaszorításában.

Romániában március óta tilos a dohányzás minden zárt közterületen, munkahelyen, vendéglátóhelyen, tömegközlekedési eszközön, játszótéren, továbbá a szolgálati gépkocsikban és taxikban is. A tiltás ellen vétő magánszemélyek 500 lejig (35 ezer forint) büntethetők, jogi személyek –  például kávézók, bárok, vendéglők – 5 vagy 10 ezer lejes bírságot kockáztatnak.

A törvény hatályba lépése óta sokkal több dohányzó embert látni a romániai városok utcáin, mivel a szenvedély rabjai a hivatalok vagy vendéglők elé kiállva, a járdán szívják el cigarettáikat.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!