Az üzleti világban üdvözölték a hírt, hogy a súlyos gazdasági válsággal küzdő ország élére egy menedzser kerül, akinek nagy tapasztalata van a pénzügyek terén. Az új horvát kormánytól ugyanis mindenki azt várja, hogy végre bevezesse a régóta halasztgatott reformokat, amelyekről a kampány alatt egyik nagy párt sem ejtett szót. Szakértők szerint Horvátország számára az egyetlen kiút a krízisből, ha biztosítja a fenntartható gazdasági növekedést, csökkenti az államadósságot, ami megteremti a feltételeket a jobb üzleti környezethez is.
Szoros választási eredmény és alku
A november 8-ai választásokon a kormányzó Szociáldemokrata Párt (SDP) és a jobboldali ellenzéki Horvát Demokratikus Közösség fej-fej mellett végzett. A Híd nélkül egyikük sem tudott kormányt alakítani. A Híd végig technokrata miniszterelnök által vezetett, parlamenti támogatással rendelkező szakértői kormányt javasolt, majd végül ennek megvalósításában a konzervatívokkal állapodott meg.
Tihomir Oreškovićot a HDZ javasolta miniszterelnök-jelöltnek, a Híd pedig támogatta. Oreškovićnak harminc napja van, hogy kormány alakítson, és megpróbáljon a minisztériumok élére is szakértőket ültetni. Zoran Milanović leköszönő szociáldemokrata kormányfő szerint Oreškovićnak nincs politikai legitimitása, kiválasztása pedig a demokrácia megcsúfolása, mivel miniszterelnökké csak választások által válhat bárki is.