Ne számítsanak nyugodt nyugdíjas évekre
„Az ügyészség ezen eljárása nem egyszerűen tisztességtelen, hanem törvénytelen” – mondta a DK elnöke, majd hangsúlyozta, korábban számtalan ügyben sikertelenül próbálták meghurcolni, ezért úgy gondolja, Tátrai Miklósnak és Császy Zsoltnak miatta is kell bűnhődniük, pedig meggyőződése, hogy a két korábbi vezetőt ártatlanul, politikai megrendelésre, koncepciós perben ítélték el.
Gyurcsány Ferenc a történtek miatt azt mondta, szót kíván emelni a magyar köztársaságért, amelyet szerinte „Orbán Viktor, Polt Péter, Kovacsics Gábor eljáró ügyész, Handó Tünde és az ítélkező bíró, Somogyváriné Csendes Mária megbecstelenített”. Az ellenzéki politikus az említetteknek azt üzente, „ne számítsanak nyugodt nyugdíjas évekre”, mert tettük nem fog következmények nélkül maradni. A hatalom bukását követően „kinyitjuk az aktákat és akkor a mai vádlókból vádlottak lesznek” és tisztességes eljárásban bizonyítják majd bűnösségüket – fogalmazott.