Megdöbbentő dolgok derültek ki Kapitány Istvánról – és Magyar Péternek nem tesz jót

Összeszedtük a legfrissebb híreket a Tisza nemrég leigazolt Facebook-bajnokáról, még azt is felidéztük, miért ítéli el a januári rezsistoppot.

A házasság és a család a központi témája az idén a Magyar Katolikus Kulturális Heteknek, amelyet kilencedszerre rendeznek meg 2015-ben.Veres András, a püspöki kar elnöke elmondta: a rendezvénynek van egyfajta evangelizációs szándéka is, hiszen szekularizált világban élünk.
A házasság és a család a központi témája az idén a Magyar Katolikus Kulturális Hetek országos rendezvénysorozatának, amelynek a Szombathelyi Egyházmegyében zajló eseménysorát szerdán Veres András szombathelyi megyéspüspök a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke nyitotta meg.
Veres András köszöntőjében utalt arra, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia immár kilenc esztendeje kéri minden évben az egyházmegyéket arra, hogy a művészetekből merítve igyekezzenek a katolikus kultúra jegyeit megmutatni a szélesebb nagyközönségnek is.

Soha nem titkoltuk és most sem szeretnénk titkolni, hogy ebben van egyfajta evangelizációs szándék is, hiszen jól tudjuk, hogy egy erősen szekularizált világban élünk, amelyben a múltból ránk hagyományozott művészeti alkotások értéket és üzeneteket közvetítenek felénk – mondta.