Az ellenzéki pártok szerint tavaly ősszel kellett volna távoznia Vidának

2015. július 20. 16:30

Az LMP szerint már az adócsalási botrány idején távoznia kellett volna Vidának, a PM szerint most csak „cseberből vederbe” kerülünk, ha a távozó NAV-vezető helyére egy „újabb korrumpálható Orbán-kegyenc” kerül. A szocialisták úgy fogalmaztak, hogy Vida távozása a brókerkormányon belül zajló maffiaháború újabb állomása.

2015. július 20. 16:30

A Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn közölte, hogy megszűnik Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökének jogviszonya, az új elnök kinevezéséig Varga Árpád elnökhelyettes irányítja az adóhivatalt. A tárca közleménye szerint Vida Ildikó május 20-án benyújtotta lemondását a NAV elnöki tisztéről és ezzel együtt kormányzati szolgálati jogviszonyáról Orbán Viktor miniszterelnöknek. A törvény értelmében a kormánytisztviselők lemondási ideje két hónap. A ba

LMP: Másfél évig falazott a kormány Vidának

Az LMP szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökének már akkor távoznia kellett volna, amikor az évi százmilliárd forintos kárt okozó áfacsalási ügyben csak egy kétnapos „kamuvizsgálatot” volt hajlandó lefolytatni. Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke és Schmuck Erzsébet országgyűlési képviselő hétfőn, Vida Ildikó elnöki jogviszonyának megszűnésére reagálva közleményben emlékeztetett a 2013 novemberében kipattant ügyre, hozzátéve: „a kormány még további másfél évig falazott” a NAV elnökének, és csupán akkor kényszerítette lemondásra, amikor az oligarchaháború aktuális állása miatt ez állt érdekében.

Az LMP azt várja a NAV új vezetésétől, hogy haladéktalanul lásson hozzá a hálózatos áfa-csalások felderítéséhez és felszámolásához - közölték. A párt emellett elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány hónapokon keresztül titokban tartotta: a NAV elnöke beadta a lemondását, mivel szerintük az adóhivatalt érintő bármilyen ködösítés súlyosan rombolhatja az adómorált.

PM: Cseberből vederbe kerülünk

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökének távozásával csak „cseberből vederbe” kerülünk, ha helyére egy „újabb korrumpálható Orbán-kegyenc” kerül.

Az ellenzéki párt hétfői, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a megoldás egy hatékony, erős és független korrupcióellenes ügyészség felállítása lehet, erről június végén törvényjavaslatot is benyújtottak. E szerint a felállítandó szervezet kizárólagos nyomozati jogkörrel bírna korrupciós ügyekben, vezetőjét politikai konszenzussal kellene kinevezni, és erős szakmai és civil kontroll alatt állna, ami kizárná a politikai befolyást. A PM megjegyezte, az Orbán-kormánynak nem érdeke a korrupció lelepleződése, „folyamatosan sumákolnak” a közvélemény által egyre inkább sürgetett felelősségre vonás és elszámoltatás terén.

MSZP: Brókerkormányon belül zajló maffiaháború

A szocialisták szerint Vida Ildikó lemondása „a brókerkormányon belül zajló maffiaháború egyik állomása”. A párt jellemzőnek tartja, hogy a Fidesz „végig hazudott” és ködösített Vida Ildikó távozásával kapcsolatban.

Ugyanígy hazudtak a kitiltási botrány kapcsán, hazudtak az eltitkolt áfacsalások ügyében, hazudtak, amikor próbálták tisztára mosni az adóhatóság korrupciógyanúba keveredett vezetőjét” – írták, kiemelve: egy megoldatlan ügyet sem mos tisztára Vida távozása. A párt szerint a magyar adózási morált alapjaiban rengette meg Vida Ildikó.

Liberálisok: Vidának 277 napja kellett volna távoznia

Vida Ildikónak nem most, hanem 277 nappal ezelőtt kellett volna távoznia hivatalából” – áll a Liberálisok közleményében. Fodor Gábor pártja szerint „a kormánynak mindaddig, amíg Simicska Lajoshoz jó viszony fűzte Orbán Viktort, nem tűnt fel, hogy egy egész ország bizalma rendült meg a NAV-ban és a tisztességes adózásban”.

A Liberálisok szerint az, hogy Vida Ildikó a kitiltási botrány után hivatalában maradt, mérhetetlen károkat okozott a közbizalomban és az adózási morálban. Sajnálatos a párt szerint, hogy a korrupciós vádakat most sem tisztázta, pedig szerintük a magyar állampolgárok jogos elvárása, hogy a korrupciónak politikai és büntetőjogi következményei legyenek.

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pitypang1125
2015. július 20. 18:20
Aztán miért is? Talán bizonyítékok miatti rágalmazásokért!? Egyetek szart ballibsi csőcselék! Egyetlen dolog amiért kiszáradt torokkal fogtok fulladozni! És az az hogy nem ti fogjátok az utódját kinevezni, de a legrosszabb érzés az lesz, hogy ráadásul semmi beleszólásotok nem lesz az egészbe! Jó további epegörcsöt tetvek!!!!
Quet
2015. július 20. 18:06
"Vida azt is írja, hogy „mélységes megdöbbenéssel” szembesült a NAV átalakítására vonatkozó kormányzati elképzelésekkel. A NAV-ot ugyanis szerinte senki nem kérdezte meg, „szervezetünket, illetve annak felépítését, hatékonyságát, az egyes munkafolyamatokat senki nem tanulmányozta”. Ez tehát nem is burkolt kritika az Orbán Viktor, Varga Mihály és Lázár János által emlegetett átalakítások felé. Vida rosszallóan jegyzi meg, hogy ezek a kormányzati elképzelések minden igyekezete ellenére „makacsul tartják magukat”. http://index.hu/gazdasag/2015/07/20/vida_ildiko_a_tavozasakor_beszolt_orbannak/ Ildikó akkor hol volt, amikor minden ilyen hatalmi ágat, intézményt bekebelezett és letarolt az Orbán-úthenger? Akkor hol szólalt fel ellene?
Senior
2015. július 20. 18:06
Varga Misi néhány napja: „Az én bizalmam töretlen Vida Ildikóban, ameddig ő a NAV elnöke. Gond nélkül és eredményesen dolgozunk együtt.” Vida ma: "Kettő hónapja beadtam a felmondásomat." No, elmentek a büdös picsába!!!
Senior
2015. július 20. 17:26
"LMP szerint már az adócsalási botrány idején távoznia kellett volna." Most küldték át a CIA lehallgatási, megfigyelési, stb. anyagának kivonatát, ami egyértelműen bizonyítja a jenkik állításának igazát. Viktor kénytelen lépni, nehogy véletlenül kiszivárogjon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!