Az 1998. júliusában történt Aranykéz utcai robbantás volt Magyarországon az első eset, hogy vétlen emberek is áldozatul estek alvilági leszámolásnak.
Jozef Rohácot csak 2008-ban fogta el a cseh rendőrség, egy közúti ellenőrzés során. A kiadatási eljárás után 2009 júliusában a Fővárosi Főügyészség egy másik ügyben előre kitervelten elkövetett emberölés kísérlete és robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés miatt vádat emelt ellene. Büntetőpere 2010. február 23-án kezdődött, és 2010. október 26-án a Fővárosi Bíróság első fokon felmentette az előre kitervelten elkövetett emberölés kísérletének vádja alól egy másik, a Seres Zoltán halálát eredményező, 1999. április 12-ei merénylet kapcsán, de két év börtönre ítélte robbanóanyaggal visszaélés miatt, és három évre kiutasította Magyarországról. Az Aranykéz utcai ügyben felelősségre vonás nem történt.
Rohácot a Fenyő-gyilkosság ügyében Magyarországon kiadott európai elfogatóparancs alapján 2011 februárjában ismét őrizetbe vették Szlovákiában. Szlovákia kiadta Magyarországnak, ahol előzetes letartóztatásba került. Az ellene folyó vizsgálat során az Aranykéz utcai eset ügyében is felmerültek újabb szempontok.
A Terrorelhárítási Központ 2012. július 14-én öt embert fogott el az 1990-es években elkövetett emberölések miatt. Egyikük, Portik Tamás 1994 és 2000 között az – olajügyletekkel kapcsolatba hozott – Energol Rt. igazgatója volt. A cég tevékenysége révén jelentős vagyont szerzett, és nagy befolyásra tett szert az alvilágban. Egy időben a legkeresettebb magyar bűnözők listáját is vezette.
A hatóságok őt gyanúsítják az 1996-os Prisztás-gyilkossággal, valamint Seres Zoltánnak és testőrének meggyilkolásával is. Portik Tamás a vádirat szerint 1996-ban elszámolási vitába keveredett a budapesti éjszakai élet másik meghatározó alakjával, Prisztás Józseffel, és elhatározta, hogy megöleti. Egy ismerőse csalta a III. kerületi Ladik utcai tetthelyre az áldozatot, ahol Portik Tamás testőre pisztollyal megölte őt. Portik Tamást a Prisztás-gyilkosség ügyében felbujtóként elkövetett minősített emberölés miatt 2014 februárjában első fokon, nem jogerősen tizenegy év fegyházra ítélte a Fővárosi Törvényszék.