A melegházasság törvényességéről tárgyalnak Amerikában

2013. március 26. 17:49

Megkezdte az azonos neműek házasságának törvényességével kapcsolatos, az amerikai média által történelminek minősített kétnapos meghallgatását kedden az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága (LB).

2013. március 26. 17:49

A legfelső bíróság várhatóan június végén, két párhuzamos ügyben hoz majd ítéletet. Az elsőben, amelynek tárgyalása kedden kezdődött meg, a testületnek arról kell majd döntenie, hogy vajon alkotmányos volt-e az a 2008-ban, referendumon megerősített kaliforniai népi kezdeményezés, amelynek értelmében az államban kizárólag különneműek köthetnek házasságot. A kilenctagú, konzervatív többségű bíróság szerdán kezdi meg az 1996-ban a házasság védelméről elfogadott szövetségi törvény vizsgálatát, amely kizárólag heteroszexuális párok frigyét tekinti házasságnak.

A bíróság várható ítéletének hordereje elvileg felérhet azzal a határozatával, amellyel 1967-ben, a Loving kontra Virginia perben érvénytelenítette a különböző „fajú” párok házasságára vonatkozó tilalmakat. A legtöbb szakértő azonban úgy véli, hogy a testület döntése kompromisszumos lesz, sőt egyesek azt sem zárják ki, hogy a bíróság nem tartja majd magát illetékesnek. Az azonos neműek házasságával kapcsolatban az amerikai alkotmány nem rendelkezik. A melegek és leszbikusok egybekelését eddig kilenc államban és a szövetségi fővárosban engedélyezték, 30 állam – köztük Kalifornia – alkotmánya viszont kimondottan tiltja.

Nyolc államban ugyanakkor - ezek között is ott szerepel Kalifornia – hivatalosnak ismerik el a „polgári uniós” vagy élettársi kapcsolatot. Amennyiben az LB helyt ad a kaliforniai alkotmány vonatkozó rendelkezése semmissé nyilvánításának, akkor a hét további államban is legálissá válna a melegházasság. Kalifornia állam 2009-ben úgy döntött, hogy nem fogja megvédeni a most a LB elé került, úgynevezett 8-as számú népszavazási kezdeményezés ügyét. Az azonos neműek egybekelésének tilalmát egy szövetségi bíróság, majd egy fellebbviteli bíróság is hatályon kívül helyezte. A kaliforniai alkotmány rendelkezésének eltörlését a Barack Obama vezette demokrata párti kormányzat kérte az LB-től.

A házasság védelméről szóló szövetségi – az Egyesült Államok minden államára kiterjedő hatályú – törvény, amely szerdán kerül a LB napirendjére, azt mondja ki, hogy házasság csak férfi és nő között jöhet létre. Az Obama-kormányzat szerint ez sérti az egyenlőséget, mert törvényesen házasságot kötött homoszexuális párokat kizár több szövetségi juttatásból, amelyet jelenleg csak a heteroszexuális házaspárok élvezhetnek. Az amerikai társadalomban az elmúlt évek során jelentősen megerősödött az azonos neműek egybekelése iránti tolerancia. A The Washington Post és az ABC televíziónak a múlt héten nyilvánosságra hozott, közös közvélemény-kutatása szerint jelenleg az amerikaiak 58 százaléka támogatja a melegházasságot, 36 százalékuk pedig ellenzi. Tíz éve még csak 41 százalékos volt a támogatók aránya.
 

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Asil
2013. március 26. 22:44
Buziknak kuss.NEHOGY MÁR A KISEBBSÉGHEZ ALKALMAZKODJON A TÖBBSÉG.
Öreggyula
2013. március 26. 22:28
Akkor baszunk rá ahogy Hofi mondta, "ha majd kötelező lesz, és csak héberül lehet majd elélvezni..." Sajnos ő még poénkodott, de már nincs már olyan messze... Erkölcsi romlás, iskolába /felvilágosítás címén/ erővel bevitt szégyenteljes szarturó mocsok. Fertő, s az alja mindennek, a másság, a meleg büszkeség napja. Szégyen, mérhetetlen szégyen ez egy fajra, amelyik olyan okosnak tartja magát. Betegség a tüdőtumor, a nyirokrák, a meszesedő gerinc, de a buzi na az csak divat... Lakásban a 4 fal között, megértem és elfogadom, nem lehetünk egyformák, de a többinek részegen egymás fa..szát szorongató kretén böszmék, Gy. Ferivel /aki szorítdalit.../ Mindenek ott az utcán egy egy 9 mm-s golyót, csak a gyerekeinkért!!! Ugye tetszenek emlékezni "Oszt Jó napot a törvényeknek!"
magnamater
2013. március 26. 22:19
Rá se lehet már ismerni a világra, úgy változik minden, felülkerül ami lent volt,a felső alulra, kötelező lesz, amit eddig tiltottak,a nőt, ki nőtársát hűtlenül elhagyva, elcsábítja a férfit férfipárjától, s a Hivatal engedélye nélkül,arra vetemedik, hogy gyermeket szüljön,halálra ítélik.
SoukySanjay
2013. március 26. 21:03
Nincs ia annál izgatóbb,mint amikor két izzadt,szőrös férfimell egymáshoz tapad.Illetve van:amikor két férficomb tapad egymáshoz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!