Philip Booth: Sosem létezett neoliberális világrend

Ön neoliberális?

Nem tudom, ki mit ért a fogalom alatt, de hiszek abban, hogy az embereknek autonómoknak és szabadoknak kell lenniük a gazdaság területén – ha ezt aláássuk, akkor a gazdaság kevésbé lesz emberi, kevésbé tudunk kiteljesedni benne. Nem vagyok benne biztos, hogy az olyan jelzők, mint a „neoliberális”, segítik a megértést ez ügyben, de mint közgazdász, klasszikus liberálisnak nevezném magam.

Egyik előadásában említette, hogy a piac  az együttműködés terepe. Mit tehetünk Közép-Európában, ahol az együttműködés ilyenfajta hagyományát erősen megtépázta a kommunizmus? Vissza lehet ezt állítani állami eszközökkel, vagy az csak halogatná, hogy mindez újra kialakuljon?

Ez bonyolult kérdés. Természetesen nehéz életre hívni a magántulajdon tiszteletének és a szerződés szabadságának, betartásának hagyományát ott, ahol ez nincs, de szerintem elsősorban nem a piac visszaszorítása volt az elsődleges probléma, hanem az, hogy lerombolták a civil társadalom intézményeit. Az pedig sok időt vesz igénybe, míg ezek helyreállnak. Persze ha az állam továbbra is fenntartja az olyan jóléti szolgáltatásokat, mint a közoktatás, egészségügy, a szociális rendszer, akkor a civil társadalom ezen intézményei egyszerűen nem fognak kialakulni. Nagy-Britanniában organikusan fejlődött ki a piac, és mivel az emberek keresztények voltak, nem csak az üzlet virágzott, hanem a közösségi jóléti szolgáltatások is, amelyeknek nagy hagyománya van arrafelé. Tényleg nehéz kérdés, hogy miként lehet az ilyen intézményeket helyreállítani egy olyan társadalomban, ahol ezeket lerombolták. Talán az oktatás területén a legkönnyebb ezt megtenni, többek közt az egyházak segítségével. Lehet, hogy hagyni kellene, hogy a civil intézmények reagáljanak a szükségletekre, és betöltsék a hiányokat. De ne gondolja, hogy Közép-Európában rosszabb helyzetben vannak, mint az Egyesült Királyság, ahol a gyerekek 93 százaléka állami iskolába jár, az egészségügyi szolgáltatások 90 százalékát az állam nyújtja, a jótékonysági alapon működő kórházakat megszüntették és létrehozták a nemzeti egészségügyet, ahogy a munkanélküli és mozgássérült emberekkel foglalkozó jótékonysági szervezeteket is tönkretette a jóléti állam. Szóval nem feltétlenül vagyunk jobb pozícióban, mint önök.

Ha jól értettem, ön szerint éppen nem a túl szabad piac a válság oka. Akkor mi?

A válság egyik oka, főleg az Egyesült Államokban az volt, hogy a kormány támogatta az emberek vakmerő pénzügyi döntéseit. A bevett magyarázat szerint a válság oka az, hogy a pénzügyi rendszer túl liberális és szabályozatlan volt. A valóság azonban az, hogy hihetetlenül túl volt szabályozva a pénzügyi rendszer. Az Egyesült Királyságban talán a milliót is eléri a szabályozás paragrafusainak száma. A bankokat ráadásul az EU is szabályozza, nem csak az állam. A túlszabályozottságot még számos szabályozó szervezet is elismeri. Az USA-ban a bankokat szabályozása harmincezer oldalt tesz ki. Most viszont az EU legtöbb országában nem a szabályozásra helyezik a hangsúlyt, hanem megpróbálnak kerettörvényt alkotni, ami szerintem helyes, mivel így a bankok a kockázatnak megfelelően fognak döntéseket hozni, azaz megfontoltabban fognak cselekedni. Ha pedig csődbe mennek, nem az adófizetők fogják azt megfizetni.

Lehetett volna előre látni a válságot?

Csak néhány ember láthatta előre, hogy miként fejlődnek ki a problémák. Ez a baj azzal az érveléssel, ami nagyobb mozgásteret adna a szabályozó testületeknek, ugyanis azok sem képesek jobban előre látni, mint a piac és az emberek. Nem lehet bebiztosítani, hogy egyes dolgok sose történjenek meg, de azt be lehet biztosítani, hogy az emberek viseljék a felelősséget a pénzügyi döntéseikért. A piacgazdaság egyik alapvető eleme, hogy a hibás döntéseinknek megfizetjük az árát. Ez annyit tesz, hogy a bankszektor területén nem is létezett a szabad piac. Úgyhogy nem mondhatjuk, hogy a válság a szabad piac hibája.

A shortolásról miként vélekedik?

A biztosítások adás-vétele a biztosítási piacon nem csökkenti a tőke mennyiségét a gazdaságban. Ezt állítani a tőke természetének félreismerése volna. A biztosítási piac magában foglalja a másodkézből való biztosításokkal való kereskedést is. A shortolás fontos tevékenység, mert ha résztulajdonosok vagyunk egy portfólióban, és úgy látjuk, hogy az gyengén muzsikál, a legnagyobb összeg, amit el tudunk adni, az a résztulajdonunk. De ha shortolunk, kereskedni tudunk olyan részvényekkel is, amelyek nem a mieink. Ez pedig erős jelzés a cég felé, hogy nem vagyunk megelégedve a menedzsment tevékenységével. Érdekes, hogy a shortolásról beszélnek az emberek, mert a válság idején a bankmenedzsmentek hozhattak hibás döntéseket úgy, hogy azok nem mérettettek meg a piacokon. A Bank of Scotland árfolyamai tíz százalékkal estek, azaz a menedzserei lerombolták a cég hitelét. Így azt is mondhatnánk, hogy a részvényesek nem kezdtek el idejében shortolni, hogy így jelezzék a vezetőségnek, hogy baj van. Szóval a problémát nem a shortolás okozza, hanem a bajok miatt kezdenek shortolni a részvényesek.

Orbán Viktor gyakran emlegeti, hogy vége az eddigi, „neoliberális” világrendnek, és új világrend alakul ki.

„Neoliberális világrend” sosem létezett. Az előző időszak a növekvő globalizáció és nemzetközi kereskedelem, valamint a nyitott gazdaságok időszaka volt, amiből leginkább a legszegényebb országok profitáltak. Szóval ez a válság félreértése. Mint említettem, a bankrendszer nem a szabad piac szabályai szerint működött, mivel kompenzálták őket államilag, amikor rossz döntéseket hoztak. Ez pedig nem azt mutatja, mintha a pénzügyi szektorban liberális, szabadpiaci elvek érvényesültek volna. A íreknél nem a bankok fizették meg rossz döntéseik árát, hanem az ír adófizetők. De Orbán Viktornak talán azon is el kellene gondolkodnia, hogy milyen más elvekre kíván alapozni. Szerintem a személyeknek és a családoknak autonómiát kell biztosítani a gazdaság területén, a joguralom jegyében. Vagy Orbán azt szeretné, hogy a bürokraták önkényesen megmondhassák az embereknek, hogy mit tehetnek meg és mit nem? Esetleg – amint azt meg is történt Magyarországon – hogy a kormány államosíthassa a magán-nyugdíjpénztárakat? Mert így az emberek nem lehetnek biztosak abban, hogy a megtakarításaikat, amelyeket hosszú távra terveznek, nem fogja egyszer csak elvenni a kormány. A legsikeresebb gazdasági rendszer az, amelyik széleskörű gazdasági szabadságra, a magántulajdon tiszteletére és a szerződésekre épül, és ami a korlátozott kormányzati beavatkozást pártolja.

Egyáltalán, valóban mondhatjuk, hogy van néhány gazdasági modellünk a fiókban, és mindig elővesszük azt, amelyikre szükség van?

Nincsenek gazdasági modellek a fiókban, inkább alapelvek vannak, amelyeket megpróbálhatunk érvényesíteni. Az egyik ilyen alapvelv, amit már említettem, hogy baj lesz, ha az emberek, vállalkozások nem vállalják a felelősséget a saját hibás döntéseikért.

Hogyan értékeli Orbán Viktor csatáit az EU-val?

Ez nehéz kérdés, mert az EU egyik pozitívuma, hogy az intézményei megpróbálják akadályozni a kormányokat abban, hogy visszaéljenek a hatalmukkal, így például hogy korlátozzák a kereskedelmet. És Magyarországon azért vannak aggasztó jelek, mint azt már említettem.

Hallott a magyar gazdasági miniszter „unorthodox” gazdasági nézeteiről?

Szegről-végről érdeklődöm aziránt, ami Magyarországon történik, főleg a magán-nyugdíjpénztárak ügye érdekelt (Philip Booth egyik szakterülete a nyugdíj). Mint mondtam, ez veszélyes játék volt, a magyar kormány a nyugdíj-megtakarítások államosításával ugyan csökkentette az explicit költségvetési hiányt, de növelte az implicit hiányt, mivel más adókból fizetendő jövőbeni nyugdíjat ígért. Szóval ez csak látszatmegoldás volt. A másik baj, hogy az emberek nem lehetnek biztosak benne, hogy a hosszú távú megtakarításaik biztonságban vannak, mivel nem tudják, mikor fogja a kormány elvenni azokat, ez pedig rövid távú gondolkodásra késztet, ami nem egészséges.

Az egykulcsos adóról mit gondol?

Alapvetően jó dolognak tartom. Szerintem védhető álláspont, hogy mindenkinek ugyanakkora százalékot kell leadóznia a fizetéséből. Szimpatikus volt, hogy alkotmányba foglalták Magyarországon az egykulcsos adót, mivel ez megóv attól, hogy egyesek mások adóin élősködjenek.

Ott van viszont még a csipszadó, a bankadó, a tranzakciós adó…

A bankadó nem éppen hasznos megoldás, mivel a bankok jelen pillanatban eléggé alultőkésítettek. Ami a  csipszadót és társait illeti, ezek önkényesek, ráadásul nem is túl hatásos eszközök. Ha az emberek egészségtelenül étkeznek, az árak kis emelése nem fogja ezt megváltoztatni. S mi alapján döntjük el, hogy mely termékek esnek a csipszadó hatálya alá? A sajtok zsírosabb élelmiszerek, mint a csipszek. Most akkor a sajtra is vessünk ki csipszadót? A tranzakciós adó nem nagy pénz, de valamelyest mégis csökkenti a gazdaság hatásfokát, ráadásul az „adómentes” területek felé tereli az érintetteket. Emellett ez is önkényes, mivel nem tudjuk, hogy ki fizeti meg igazából. A banki ügyfelek, a bankrészvényesek, esetleg a menedzserek? Azt hiszem, hogy inkább egy átlátható adórendszert kellene felépíteni, nem egy olyat, ami tele van rejtett és érthetetlen adókkal.

El kellene-e hagynia az eurózónát Görögországnak?

Ha a görögök nem lépnek ki az eurózónából, akkor nagyon hosszú gazdasági stagnálással kell szembenézniük. De azt sem tudni, hogy ha Görögország kilépne az eurózónából, akkor ennek milyen rövid távú következményei lennének.

Az euró megmenthető?

Szigorú értelemben véve az euró nem tartható fenn. De természetesen euró addig lesz, amíg az Európai Központi Bank és az EU-s vezetés nyomtatni fogja a címleteket. A mostani taktika az, hogy monetarizálják a hiányokat, azaz többet nyomnak euróból, hogy felvásárolják a nagy hiánnyal küszködő országok állampapírjait. Nehéz megjósolni, hogy mi lesz a vége ennek, de előidézhet magas inflációt például.

Jót tenne a föderatív berendezkedés az EU-nak?

Ha a kormányok által létrehozott EKB vagy maguk a kormányok folytatják egymás kisegítését, akkor nehéz elképzelni, hogy miként lehetséges ez anélkül, hogy az EU központi szervei ne felügyelnék a költségvetési politikájukat, illetve hogy ne egységesítenék a bankrendszert. Én épp a másik irányba mennék, azaz világosabban elválasztanám a monetáris politikát a költségvetési politikától. Azaz az EKB-t nem vonnám be a költségvetési hiányok finanszírozásába. De úgy tűnik, ennek kicsi az esélye, az Egyesült Királyságból úgy tűnik, hogy mindenképp a föderális irányba megy tovább az EU.