Itt egy újabb közvélemény-kutatás: nyílik az olló Orbán és Magyar között (grafikon)

Az abszolút többség szerint egyértelmű, kire nem szabad bízni Magyarország vezetését.

Több százezer magánszemély adhat számot keresetéről az egyoldalas, söralátétként is emlegetett adóbevallási iraton.
A Magyar Nemzet cikke szerint a néhány rubrikát tartalmazó dokumentumot a hónap végéig közel egymillió polgár postán is megkapja a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV). Elsőként fel kell tüntetni, mennyit volt az adózó keresete. Másodszor ki kell számolni, hogy a 16 százalékos adókulcs alapján mekkora összeg illeti meg az államot. Végül be kell írni, hogy a munkáltató év közben mennyi adóelőleget utalt át a közkasszának.
A NAV szerint idén akár több százezren is az egyoldalas adóbevalláson adhatnak számot keresetükről: például az a polgár, aki csak egy munkáltatónál volt állásban, tételes költségelszámolást nem készített, és munkaadója év közben maradéktalanul befizette utána az adót; azok is, akik több helyről kaptak százezer forintnál kisebb összegű fizetséget, mégpedig úgy, hogy költséget lényegében nem mutattak ki, és családi kedvezményt nem érvényesítettek; valamint azok, akik egyszerre szereztek első és második típusú jövedelmet.
