Magyar Péter konkrétan beleállt a földbe, és most kapaszkodjunk – egy EU-s felmérés tette ezt a rútságot vele

Most épp a matematika törvényei és a legfrissebb uniós (!) felmérések cáfolják a TISZA-vezért. Francesca Rivafinoli írása.

A társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerint a romákat nem lehet kihagyni a rájuk vonatkozó döntések meghozatalából, viszont nem lehet kizárólag rájuk bízni a döntések végrehajtását.
Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára leszögezte: a romák ügye súlyosabb annál, hogy az érintetteket kihagyják a döntéshozatalból, ugyanakkor súlyosabb annál, hogy azok végrehajtását kizárólag a cigányságra bízzák.
Az államtitkár a társadalmi felzárkózási és cigányügyi tárcaközi bizottság ülése után sajtótájékoztatón beszélt a konkrét felzárkóztatási célokról: a közfoglalkoztatással együtt százezer romát szeretnének bevonni a munka világába, valamint tízezer romát szeretnének érettségihez juttatni.
A bizottság tárgyalt az „együtt döntési rendszer” megvalósításáról is. Ennek értelmében a romákról nem lehetne dönteni a roma érdekképviseletek nélkül.