Elkábított Európa

2023. június 28. 16:06

Minden, mindenhonnan, mindenki számára elérhetően: ömlik a kábítószer Európába a legfrissebb szakértői jelentések szerint. A belga és holland kikötővárosokból kontinensszerte terítik az árut, többet és többfélét, mint valaha. Utánajártunk az új európai drogjárványnak.

2023. június 28. 16:06
null

Ungvári Ildikó írása a Mandiner hetilapban

Az európai nemzetek egyik legégetőbb társadalmi problémája a növekvő mértékű drogkereskedelem és -fogyasztás. Nemcsak hogy tonnaszámra érkeznek a tiltott tudatmódosító szerek, de évről évre egyre több gyártóhely nyílik szerte Európában. A Kábítószer és a Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontja (EMCDDA) minden évben részletes jelentést közöl a droghelyzetről. Az idei tanulmány aggasztó üzenete egy mondattal összefoglalható: Mindenhol minden mindenkinek. Vagyis

ma Európában bárki bárhol bármilyen kábítószerhez hozzájuthat.

Ráadásul a növekvő drogfogyasztás nemcsak azokat érinti, akik használják vagy forgalmazzák a szereket, hanem a túlterhelt egészségügyi dolgozóktól a bűnözésnek áldozatul eső fiatalokon át az állami költségvetésig mindenkit és mindent.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
McFoker
2023. július 03. 05:21
Szépen összemossátok a füvet a kemény drogokkal, nem mintha idehaza nem lenne max 2 telefonhívás bárkinek szerezni. Épeszű országokban adóbevételt termel szabályozott környezetben, miközben idehaza sorban nyírja ki az embereket az "alapvető élelmiszernek" számító gumiabroncsból készült házi pálinka. A kokainról meg annyit, hogy Dajcs Tomi és Habony éves fogyasztása messze lekörözi az európai átlagot, miközben keresztényi értékekről papolnak, amit a szolgalelkű nyuggerek két pofával zabálnak.
Abiondi
2023. július 02. 18:37
Tehát az EU-ban teljesen egyértelmű a tagállami drogszabályozás. Magyarul minden ország úgy szabályoz, ahogy akar. Még nem fordult elő, hogy bármely országot szankciónáltak volna ezért! Akkor nézzük az LMBTQ... "jogokat". Ugye ez is tagállami hatáskör. Az EU nyugati felén ugye, nincs tiltva a gyerekek lmbtq... irányultságú agymosása, sőt ennek a korosztálynak sok helyen a nemváltást is engedélyezik. Itt "Orbánisztánban" ugye, gyermekvédelmi törvénnyel védjük a gyerekeinket (cc. Zéró tolerancia a drogra). Ezért a nekünk járó EU-s pénzeket sem kapjuk meg, sőt jogállamisági és 7-es cikkely támadásokat kapunk már évek óta. Kettős mérce???
patópál
2023. július 02. 16:13
Sajnos a schengeni zsenik nem gondolhattak arra, hogy nem csak az áruk és a munkavállalók fognak szabadon áramlani, de a drogok és a söpredék is.
MyOp
2023. július 02. 15:02
"Ne szívjál füvet, szívjál inkább faszt! Mert ha faszt szívsz, kedvesem, az senkit nem aggaszt!" (Rózsaszín Pittbull) Mondjuk már ez sem teljesen igaz, mert kormányzati szempontból nem mindegy, hogy ki szívja kinek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!