Valóságos-e a kulturális háború?

A magyar belpolitikát folyamatosan alakítani akaró, nyíltan politizáló amerikai nagykövet David Pressman szerint hazánknak az ukrajnai háborúra kellene összpontosítania, nem „álkérdésekre”. „Sajnálatosan lelkesen beszélnek Magyarországon hamis kulturális háborúról, miközben valóságos háború van a szomszédban, ahol ezrek halnak meg Vlagyimir Putyin agressziója miatt” – nyilatkozta az AFP-nek, amikor az ukrán határ közelében segélyszervezetekkel és menekültekkel találkozott. Valójában Magyarországon mindennapos kérdés a szomszédunkban zajló igazságtalan és embertelen háború, legyen szó a politikai közbeszédről, értelmiségi televíziós műsorokról, hétköznapi beszélgetésekről. Abban a bonyolult nemzetközi helyzetben, amelyben még az amerikai nagykövet is folyamatosan nyomást gyakorol a magyar kormányra és közvéleményre, valóban meg kell vitatni a háború okait, a békekötés lehetőségeit, és igenis ki kell állnunk hazánk érdekei mellett. Azonban a háború elemzése, az orosz agresszor elítélése, az ukrán menekültek megsegítése, az EU elhibázott válságkezelése, a kárpátaljai magyarság melletti kiállás nem jelenti azt, hogy figyelmen kívül hagyjuk azt, amit a woke hazánkba exportálása hoz a felszínre. Ez ugyanis nem álkérdés, nem figyelemelterelés, hanem valódi háború az értékeink, a hagyományaink, a szokásaink ellen, méghozzá a kulturális imperializmus jegyében, egyfajta erkölcsi mázzal leöntve.

Csak egy friss példa: Nyakukon a világbotrány, letiltották a Thália Színház előadását – olvasható a Thália Színház múlt heti bemutatója kapcsán. Az általam egyébként nagyon kedvelt Martin McDonagh ügynöksége megüzente a Tháliának: A nagy kézrablás című előadást nem játszhatják úgy, hogy egy fehér színész feketére maszkírozza magát. No blackface – tessék fekete színésszel játszatni a fehér szerepet! Az előadás remek volt, jókat nevettem magam is, és egyáltalán nem zavart, hogy a fekete fiút egy tehetséges magyar színész játszotta. Nehéz is lett volna máshogyan megoldani, ugyanis viszonylag kevés a jó nem fehér bőrű magyar színész.

Tehát tetszik vagy nem, Pressman, a píszí beszédmód, a woke és az eltörléskultúra álszentsége igenis tombol, s ha véletlenül mi mernénk nyugatra üzenni a szövetségeseinknek, hogy egy középkori angol királyt ne játsszon el színes bőrű, mert az történelemhamisítás, vagy fordítva: tudunk egy jó fehér színészt Martin Luther King szerepére, nyilván hasonló kioktatást kapnánk, mint amit a „valódi háború” dolgában is megtapasztaltunk. Még szerencse, hogy a realitásérzékét az USA-ban sem vesztette el mindenki, például a nagykövet által kifogásolt budapesti CPAC-en jeles republikánus politikusok is felszólaltak a normalitás védelmében. A napokban pedig éppen a világsztár Richard Dreyfuss mondta a következőket: „Laurence Olivier volt az utolsó fehér színész, aki eljátszotta Othellót 1965-ben. Blackface-ben tette, és csodálatosan alakította a fekete karaktert. Azt mondják, hogy nem játszhatok többé fekete szereplőt? Másnak meg azt, hogy ha nem zsidó, nem játszhatja el a címszerepet A velencei kalmárban? Megőrültünk? Tudjuk még egyáltalán, mi a művészet?”

Azt megértjük, hogy az USA-ban kompenzálnak a feketékkel szembeni bűneik miatt. De miért kell ezt ránk erőltetni? Hazánk sosem volt gyarmattartó ország, nem volt nálunk rabszolgaság. A szegregáció és az emberi méltóság sárba tiprása, a megalázás azon formái, amelyek Amerikában még nem is olyan régen a mindennapi gyakorlat részét képezték, akár a tömegközlekedési eszközökön, akár az éttermekben, akár a nyilvános vécékben, nálunk szintén nem léteztek.

Nekünk már az is nagy gondot okoz, hogy Gershwin örökösei előírhatják, tilos úgy játszani a Porgy és Besst, hogy nem kizárólag feketék játszanak benne. Mégis hány fekete bőrű magyar operaénekes van? S hány fekete vendégénekes tud magyarul – merthogy kiváló magyar fordítása is létezik a darabnak. Meddig tart még ez az őrület? És vajon mikor találják ki azt is, hogy ugyan már nem védi a szerzői jog  A varázsfuvolát, csak akkor lehet előadni, ha született fekete alakítja Monostatos szerepét?

A szerző a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója.