Ha mi nem gondolkodunk nemzeti és európai érdekben, más biztosan nem fog helyettünk.
A szerző külpolitikai szakértő, helyettes államtitkár
Nem szabad, hogy Európa Amerika vazallusává váljon egy olyan nagyhatalmi versengésben, amelyhez semmi köze – lényegében ezzel a kijelentésével húzta magára Emmanuel Macron francia elnök a teljes „felvilágosult Nyugat” szakértőit, foteltábornokait és véleményvezéreit abban az interjúban, amelyet Kínából hazafelé adott a különgépén.
Pedig Macron csak azt tette, amit korábban mindig is a Sorbonne-beszéd óta: világosan rámutatott arra az európai igényre, hogy saját magunk határozzuk meg az érdekeinket, és ne váljunk idegen hatalmak áldozataivá, legyenek azok barátok vagy ellenségek.
mennyire foglya a kontinens az amerikai biztonsági védőernyőnek, és mennyire igaz Benjamin Franklin aforizmája, miszerint aki feladja a szabadságát a biztonságért, valójában egyiket sem érdemli meg. Európa persze nem tehetett mást a hidegháború idején, mint hogy feladja a szabadságát a biztonságáért, hiszen a szovjet fenyegetés valósnak tűnt, és az európai országok amúgy is a háború utáni újjáépítéssel voltak elfoglalva.
Akkor is a franciák voltak azok, főleg Charles de Gaulle hivatali ideje alatt, akik próbálkoztak az önálló gondolkodással, saját stratégia kialakításával, de kísérleteik néhány szimbolikus lépéstől eltekintve sikertelenek maradtak.
A hidegháború után Európa ismét azt gondolta, hogy képes lesz a kezébe venni a saját sorsát. A jugoszláviai háborúk azonban megmutatták, Amerika nélkül továbbra sincsen biztonság földrészünkön, hiszen Európa képtelennek bizonyult a srebrenicai mészárlás és más szörnyűségek megakadályozására. A béke évtizedeiben azonban meg tudott indulni a stratégiai gondolkodás arról, vajon mik lennének az EU saját érdekei, és el tudtuk kezdeni a saját utunkat járni, akár az Oroszországgal való szorosabb gazdasági együttműködés, akár az európai cégek kínai és délkelet-ázsiai terjeszkedése kapcsán.
mivel az európai elit imádja gyűlölni a republikánus elnököket, és Trumpot különösen utálták Európa jelentős részén, hirtelen sikk lett az európai stratégiai autonómiáról írni. Ennek a fő oka persze az volt, hogy divattá vált attól rettegni, Trump szétveri a NATO-t, és nem siet majd Európa segítségére, ha esetleg baj történne.
A teljes európai agytrösztiparág beleállt a stratégiai autonómia témájába, viszont Joe Biden elnökké választásával hatalmas lesre futottak. A Demokrata Párt visszatérésével ugyanis az elegáns brüsszeli szalonokban megint Amerika lett a bálvány, és aki arról beszélt, hogy Európának és Amerikának mások az érdekei, ismét a partvonalra szorulást kockáztatta. Az ukrajnai háború ráadásul ezt a divatot dogmává emelte,
Pedig önálló európai érdek igenis létezik: Európa például nem riválisa sem Amerikának, sem Kínának. Egyszerűen túl gyengék vagyunk a versengéshez. Katonai erő nélkül senki nem fog komolyan venni minket a világban. A gazdasági érdekeink is eltérnek Amerikáétól. Ahogy Macron is rámutatott: Európa kereskedni és együttműködni akar Kínával, nem pedig kereskedelmi háborút vívni idegen érdekek áldozataként. Kína semmilyen európai hegemóniára nem veszélyes, mert európai hegemónia nem létezik. Jól tudja ezt mindenki Lisszabontól Helsinkiig, aki kereskedik Kínával, de kimondani csak az igazán bátor európai politikai vezetők hajlandók az igazságot.
Mondj igazat, betörik a fejed. Ebből kapott leckét Macron,
Ha viszont egy valóban erős Európát szeretnénk, tisztán kell látnunk, és nem mások véleményét kell szajkóznunk, bármennyire kényelmes is. Az önállóság a nehezebb, kényelmetlenebb út, de ha mi nem gondolkodunk nemzeti és európai érdekben, más biztosan nem fog helyettünk.
nyitókép: MTI/EPA/Stephanie Lecocq