Vérszivattyúk, anyagcsaták, meglepetések – ez az ukrajnai furcsa háború első éve

Somkuti Bálint írása a Mandiner hetilapban

Az eddig öt szakaszra tagolható küzdelem első részét a kezdeti orosz támadás határozta meg, amely a nem sokkal korábbi, 2022. januári kazahsztáni békefenntartó művelethez hasonló módszerekkel próbált célt érni, minimális nehézfegyverzet-használattal és korlátozott létszámmal.

Az egyre erősödő ukrán ellenállás és az erőfeszítés kudarca láttán március végén az orosz erők védhetőbb állásokba húzódtak vissza, és elkezdődött az átszervezésük is. Ez a második periódus nagyjából egy hónapig tartott.

A háború harmadik szakaszában megindult az átszervezett orosz erők támadása, amelynek fő célja egyértelműen a Donbasz elfoglalása volt.

Az elrendelt mozgósítással és nyugati, elsősorban lengyel és cseh harckocsikkal megerősített ukrán hadsereg nyári támadása jelenti a negyedik szakaszt. Műveleteik északon és délen jelentős eredményekkel jártak, s a beérkező erősítések a fő hadszíntérnek számító donbaszi régióban megfékezték az orosz előretörést. Az új harceljárások, a modern nyugati eszközök és az ukrán létszámfölény ellenére az új védelmi vonalakba visszavonuló orosz erők tüzérségi fölényükkel őszre megállították az ellentámadást, és az esős idő beálltával megmerevedtek a frontvonalak. A

háború ötödik szakaszát az orosz mozgósítottak vártnál hosszabb ideig tartó hadrendbe állítása után, 2022 decemberében megindított donbaszi támadás jelenti, amely az első évfordulóhoz közeledve lapzártánkig nem ért el jelentős eredményeket. Igaz ugyan, hogy a második védelmi vonal legfontosabb pontjának, a háború előtt hetvenezer lakosú Bahmutnak a bekerítése lassan befejeződik,

minél több időt nyerve a nyugati eszközök beérkeztéig. Eleste várhatóan nem jelentene végzetes csapást a régióban állomásozó ukrán erőknek, ugyanis a többek közt Szlovjanszkból és Kramatorszkból álló harmadik, egyben utolsó védelmi vonal egyelőre érintetlen.

Kifejezetten katonai szempontból még a Harkiv és Herszon térségében jelentős területek visszahódításával járó nyári offenzíva eredményeit is elhomályosítja, hogy Ukrajna egy teljes évig képes volt ellenállni a világ egyes vélemények szerint második legerősebb hadseregének. Az óriási nyugati katonai és pénzügyi segítség ellenére a tényt, hogy

egyértelműen a politikai és katonai vezetés jelentős sikereként jelölhetjük meg. Ezzel szemben – noha a folyamatba kívülről nem lehet beleszólni – ukrán kudarcnak tekinthető, hogy a katonai sikereket nem tudta politikai eredményekre váltani, hiszen a katonai műveletek végcélja mindig egy politikai állapot elérése. A tavaszi béketárgyalások eredménytelensége, illetve a nyári offenzíva után a politikai rendezés elutasítása azt mutatja, hogy katonailag rendkívül nehezen elérhető politikai célokat tűzött ki Kijev.

Bárminemű erkölcsi állásfoglalás nélkül, kizárólag a katonai (hadászati, hadműve­leti) elemeket figyelembe véve orosz részről sikerként a jelentős élőerőfölénnyel megindított ukrán nyári támadás területfeladással járó lefékezését, majd megállítását lehet megjelölni, illetve az orosz magán­hadseregként működő Wagner Group lassú, de megszakítás nélküli, állandó előretörését a Donbaszban.

az elmaradt meglepetést és azokat a heteket, amikor a kiinduló állapot nyilvánvaló tévedése és a jelentős veszteségek ellenére tovább erőltették a sikertelennek bizonyuló koncepciót.

Másik fontos szempont, hogy a konfliktusban

Idetartoznak a kezdeti időszak olyan katonai fiaskói, mint a menetoszlopok biztosításának elmaradása, a minden szinten rugalmatlan és alacsony hatékonyságú katonai vezetés, illetve a ruházattól a drónokig terjedő katonai felszerelés hiánya, mérsékelt hatékonysága.

Az orosz–ukrán háború távolabbi katonai tanulságai közül három területet érdemes megemlíteni. Az első az úgynevezett hadműveleti szinten jelentkezik, ez a modern összfegyvernemi műveletek összetettségének növekedése. A korábban kizárólag a legfejlettebb és leggazdagabb államok által üzemeltetett drónok elterjedésével megnőtt az elektronikai hadviselés jelentősége. Azonban a háború korai szakaszában tanúsított sikereik ellenére a pilóta nélküli repülő eszközök végül a legtöbb korábbi haditechnikai újításhoz hasonlóan nem változtatták meg jelentősen a küzdelmek jellegzetességeit. A gyorsan bevezetett ellenintézkedések és a másik oldalon feltűnő hasonló konstrukciók szinte bármilyen eszköz hatását képesek kiegyenlíteni, legalábbis hasonló fejlettségű hadviselő felek esetében. A nyugati, mértékadónak mondott média által folyamatosan bedobott újabb és újabb csodafegyverek harctéri hatásának csökkenése, legyen szó a Javelin páncéltörő rakétákról, a Szevasztopolt támadó tengeri drónokról vagy éppen a HIMARS rakéta-sorozatvetőkről, szintén

Ez a jellegzetesség a fegyveres konfliktusok sajátja, csupán a hidegháború utáni időszak korlátozott és jelentősen gyengébb ellenfelekkel szemben megvívott küzdelmei elterelték róla a figyelmet. Legalábbis Európában.

Érdekes módon a két szuperhatalom nem fegyverezte le magát.

A hírekben szereplő harckocsik közül orosz oldalon tízezres készletről beszélhetünk, és az Egyesült Államok is rendszerben, illetve stratégiai tartalékban tartja a legyártott hatezer M1 Abrams páncélost. Ugyanez igaz a tüzérségi eszközöktől kezdve a repülőgépeken át számos katonai szerkezetre.

Azonban az elhúzódó konfliktus számos olyan szűk keresztmetszetre rámutatott, amely eddig nem volt szembeötlő. A legfontosabb ezek közül a csöves tüzérség NATO-szabvány lőszere, a 155 milli­méteres repeszromboló gránát. 2023 februárjára oda jutottunk, hogy a megnövelt termelés sem elég, így a NATO és ezen belül az USA kénytelen a más régiókba egy lehetséges konfliktusra előre telepített lőszerlerakatok készleteihez hozzányúlni. Ugyanez igaz a létfontosságú vállról indítható páncéltörő és légvédelmi rakétákra is.

A második világháborút is eldöntő tényező, az ipari kapacitás, amely már a hadviselés tágabb környezetébe, a stratégiai vagy hadászati szempontok közé tartozik, nem változtatható meg könnyen és rövid távon. Világosan rámutat e tényre az, hogy a lőporhiány további súlyosbodását elkerülendő, nyugaton korlátozták egy kínai eredetű alapanyag, egy textilmelléktermék kivitelét.

A harmadik tanulság több szempontból is az úgynevezett nagy stratégia, azaz az államok, szövetségek összes eszközét felhasználó koncepció területéhez tartozik. Elon Musk alacsony Föld körüli pályán keringő Starlink műholdhálózatáról van szó. A modern világ e tipikus jelensége több célra is használható. Az orosz elektronikus hadviselés már hónapokkal ezelőtt jó eséllyel megnehezítette volna az ukrán katonai hírközlést, ha az kizárólag a saját eszközeire lett volna kénytelen támaszkodni. Azonban az Ukrajna fölött megjelenő, jogilag senki földjének minősülő, 550 kilométer magasan repülő műholdak nemcsak a katonai egységek közötti kommunikációt tették lehetővé, hanem a hírek szerint az ukrán tüzérségi eszközök tűzvezetése is a Starlinken keresztül zajlott. Bár Musk elmondása szerint orosz katonai hekkerek többször megpróbálták feltörni a rendszert, egyszer sem jártak sikerrel.

Érdekesség, hogy

Idetartozik a hadtudomány szintjeibe nehezen besorolható információ, pontosabban az átadásának a kérdése. Már a konfliktus kezdetétől ismeretes volt, hogy

A kémműholdaktól és egyéb forrásokból származó információk felhasználásában addig nem látott eszkalációt jelentett az orosz Moszkva cirkáló áprilisi elsüllyesztésében tanúsított NATO-támogatás. A támadás során az ukrán rakétákat legalább részben egy Románia légterében keringő P-8 Poseidon járőrgép vezette célra. Ez a fajta hozzájárulás messze meghaladja a hagyományos katonai segítségnyújtás kereteit, és azzal a veszéllyel jár, hogy nemcsak hozzá nem értő politikusok nyilatkozatai szintjén, hanem ténylegesen is hadviselő féllé válik a Nyugat. Nem túlzás azt állítani, hogy ez beláthatatlan következményekkel járna.

Egy elemzés sem lehet teljes anélkül, hogy legalább részben választ keresne arra a kérdésre, mi várható a háború első éve után. Mivel a szeptemberben elrendelt, 300-500 ezer tartalékost érintő orosz sorozás hatása egyelőre nem látszik a fronton, folytatódik a találgatás, hogy egy nagy támadás várható-e valamely irányban, vagy esetleg az orosz vezetés az erőfölényét kihasználva megpróbál széles fronton előrenyomulni. Az ukrán kényszersorozások, illetve a Nyugat által átadandó, de csak az év második felében vagy még később beérkező katonai eszközök csökkenő száma arra utal, hogy Ukrajna katonai helyzete jelentősen nehezedni fog.

Azonban ez a háború már annyi meglepetéssel járt, hogy semmiben nem lehetünk biztosak – mindössze abban, hogy előbb-utóbb megszületik az óhajtott béke, amelynek létrejöttéhez a csatamezőn kivívott eredmények jelentős mértékben hozzá fognak járulni.

Nyitókép: Ukrán katona egy orosz katona holtteste fölött január 28-án Doneck közelében
Forrás: AFP/Anatolii Stepanov