Sándor Lénárd interjúja a Mandiner hetilapban.
Oroszország Ukrajna lerohanásával elhúzódó háborút robbantott ki Európában. Miben tér el a mostani a második világháború utáni többi fegyveres konfliktustól?
Hosszan lehetne sorolni az 1945 utáni nemzetközi fegyveres konfliktusokat, többek közt Magyarországot és Csehszlovákiát is lerohanták a hidegháború idején. Az 1960-as évek elején nagy feszültség alakult ki Berlinnel kapcsolatban, és természetesen a Szovjetunió szétesését követően sem tűntek el a konfliktusok. A 2022-es ukrajnai háború tulajdonképpen a második felvonása a 2014-ben elkezdődött összecsapásnak. A világ e része a geopolitikai feszültség és versengés melegágya, a mostani háború azonban több szempontból is különbözik a korábbitól. Először is jóval nagyobb az orosz invázió ereje, léptéke. Ez nem egy egyszerű csetepaté. Nem arról szól, hogy Ukrajna területéből megpróbálnak kiszakítani egy darabot, mint ahogyan az 2014-ben történt. Akkor a kormány megdöntéséért és a főváros elfoglalásáért folyt a harc. Most ezzel szemben az ország létéért zajlik a háború. Ez gyökeres eltérést jelent az 1975-ös helsinki záróokmányban megállapított nemzetközi rendtől. Ráadásul az érintett szereplők száma is jelentős. Oroszország és Ukrajna mellett az Európai Unió szintén a történet részesévé vált, és az Egyesült Államok is soha nem látott mértékben bevonódott a háborúba. A NATO-nak, Közép- és Kelet-Európa országainak megvannak a maga érdekei. A hírszerzési adatok megosztása Washington és Kijev között, valamint a fegyverutánpótlás biztosítása példátlan a második világháború utáni Európa történetében. S nem szabad elfeledkezni a háború nukleáris dimenziójáról sem. E veszély mértéke új keletű a kontinens számára, ez a modern hadviselés egyik új aspektusa.