Közös európai békekezdeményezésre lesz szükség – Norman Naimark a Mandinernek

Sándor Lénárd interjúja a Mandiner hetilapban.

Az MCC-ben számos panelbeszélgetésen vett részt, amelyeknek a központi kérdésük a szuverenitásért vívott küzdelem volt. Korábban személyesen tapasztalta meg ezeket a küzdelmeket, amikor a hidegháború alatt Berlinben élt. Milyen élményekre emlékszik ebből az időszakból?
Valóban, az 1970–80-as években több mint két évet éltem a kettéosztott Berlinben, ahol több tudományos témán dolgoztam. Sokat jártam át Kelet-Berlinbe a híres Checkpoint Charlie-n keresztül, ehhez az amerikai állampolgároknak megvolt a joguk a négy hatalom által ellenőrzött városban. Itt szoros barátságokat kötöttem, és megismertem valamit abból a nehéz és kemény sorsból, amellyel sok kelet-berlini és keletnémet polgár szembesült a Német Szocialista Egységpárt vezette kommunista rendszer alatt. Bármilyen elcsépeltnek hangzik is, a szabadság hiánya volt a leginkább szembetűnő, ami boldogtalanná tette az életüket. A keleti blokkot leszámítva nem tudtak utazni, pályaválasztási lehetőségük korlátozott volt, az állambiztonsági szervek, így a Stasi ellenőrizték mindennapi életüket. Az oktatás, a kultúra és a média a kommunista párt ellenőrzése alatt állt, és senki nem merte elmondani a véleményét a nyilvános fórumokon. A Német Demokratikus Köztársaság szorítása meggyötörte az általam megismert emberek lelkét. Ez megerősítette bennem, hogy mennyire fontos egy nép szabadsága és az állam szuverenitása, hiszen az NDK-nak a szovjetek diktáltak.

Hogyan tekintett Nyugat-Németország újraegyesítésére, valamint a kelet- és közép-európai országok felszabadulására?
Attól kezdve, hogy a berlini falat 1961-ben felépítették, egészen addig, amíg a vasfüggöny az 1975-ös helsinki záróokmányban gyakorlatilag elfogadott részévé vált Európa geopolitikai térképének, a Nyugat úgy tekintett a közép-európai térségre, mint amely a szovjetek által szervezett Európa szerves része. Néhány szórványos kísérletet leszámítva a Nyugat beletörődött Európa megosztottságába. A Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti verseny tulajdonképpen a harmadik világban zajlott. Az európai helyzetet stabilnak és kétségbevonhatatlannak tekintették, ami egyaránt szolgálta Washington és Moszkva érdekeit. A prágai tavasz kivétel volt, de gyakorlatilag azonnal világossá vált, hogy a Nyugat semmit nem fog tenni Cseh­szlovákia megsegítéséért. Még 1989-ben is nagy volt az idegesség a nyugati fővárosokban a térségben végbemenő változások miatt.