Török gyerek jól vágja – így mozog Erdoğan Törökországa a válságban

Veczán Zoltán írása a Mandiner hetilapban

Egyik héten Kijevet biztosítja arról, nincsen nála nagyobb híve Ukrajna területi integritásának, a másikon a nevezett ország halálos ellenségével, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytat szívélyes telefonbeszélgetést együttműködésről. Az oroszoktól vásárol légvédelmi rendszert jó pénzért, akár az amerikaiakkal is konfrontálódva, emellett török drónok tucatjait szállítja az ukránoknak. Szíriában főleg az oroszokkal működik együtt, a migránsokat viszont a nyugati hatalmak kedvéért tartja távol Európától. Ez Törökország elnöke, Recep Tayyip Erdoğan.

Nem szélkakasként forog, ellenkezőleg: vitorlát bont és lavíroz több-kevesebb sikerrel. A törökök titkát Egeresi Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének kutatója és Pénzváltó Nikolett, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője segítségével igyekszünk megfejteni.

A médiának mutatott nagy orosz–török szövetség inkább pragmatikus, semmint baráti kapcsolat. Mint Egeresi kifejti, a két államfő között rendszeres a telefonegyeztetés, a találkozás.

„Putyin nem is oly rég, augusztus elején fogadta Erdoğant többórás tárgyalásra Szocsiban. Persze mindig ki lehet emelni a szoros gazdasági együttműködést: épül az orosz szponzorációjú atomerőmű Akkuyuban, érkezik az orosz olaj és földgáz, ráadásul a Török Áramlat miatt Törökország fontos tranzitállam, az orosz turisták óriási létszámban látogatnak Antalyába, s újabban az oligarchák jachtjai is megszaporodtak a török kikötőkben – sorolja a szakértő. – Ne feledjük el, hogy két birodalmi örökségű országról beszélünk, amely több mint egy tucat háborút vívott egymással. Ez a viszony inkább pragmatikus kalkulációra épül, amelyben erős ellenérdekek feszülnek össze, és a mindenkori geopolitikai helyzettől függően egyezkednek a felek. Problémás területek pedig vannak szép számmal, ezért is láthatunk relatíve gyakori egyeztetéseket.”

Pénzváltó Nikolett szintén arra hívja fel a figyelmet, hogy bőven akad érdekellentét a két ország között. Sőt a diplomáciai mélypont sincs annyira messze, hogy a feledés homálya fedje: 2015-ben a szíriai polgárháborúban orosz gépek többször is megsértették a török légteret, és

Az oroszok súlyos szankciókkal reagáltak, s ekkor derült fény a török gazdaság sebezhetőségére. Azóta úgy-ahogy helyrekalapálták a kapcsolatokat. Bő fél év kellett, mire sikerült kiegyezni, hogy aztán újrainduljanak a közös projektek, és Ankara lehetőséget kapjon első észak-szíriai offenzívájára.

A törökök szíriai pozíciója gyengébb az oroszokénál vagy a perzsákénál. Az északnyugat-szíriai Idlibben több millió belső menekült van, akit egy orosz vagy perzsa támogatású offenzíva rátolna a török határokra. Itt Ankara már csak a kurd erők visszaszorításának szándéka miatt is kellemetlenebb helyzetbe került.

Ahhoz, hogy szír vagy iraki területen odacsapjon, szüksége van Moszkva jóváhagyására –

Nem is habozott visszaadni a kölcsönt a török elnök: nemrég orosz kollégáját hagyta egyedül hosszú másodpercekig a kamerák előtt.

De akkor mégis ki mellett áll Törökország az orosz–­ukrán konfliktusban? Elsősorban a saját vélt érdekei mellett. Pénzváltó Nikolett szerint ennek lényege, hogy a törökök politikai és katonai szinten Ukrajna, diplomáciai és gazdasági téren Oroszország mellett állnak, Egeresi Zoltán úgy fogalmaz, hogy

Ankara speciális helyzetben van: tagja a világ legerősebb katonai szövetségének, és EU-tagjelölt. Van egy nyugatos elköteleződése, de uniós tagság s ezáltal az Oroszországot sújtó szankciók elfogadásának kötelezettsége nélkül, így a két fél között egyensúlyozva igyekszik minél nagyobb politikai és gazdasági nyereségre szert tenni. Nem ismerte el a Krím orosz területté nyilvánítását, és ennek konzekvensen a mai napig hangot is ad, kiáll a krími tatárok mellett, nem tetszik neki az oroszok megerősödése a Fekete-tengeren, együttműködik Ukrajnával, de az oroszokkal is törekszik erre. És Törökország elég nagy ahhoz, hogy Putyin komolyan vegye. Az egyensúlyozásba az is belefér, hogy megnehezítse a finn és svéd NATO-csatlakozást a kormányzat biztonság- és belpolitikai érdekei szerint – mutat rá Egeresi Zoltán.

Törökország elnöke úgy véli, megtalálta azt a szerepet, amely hazája geopolitikai helyzete alapján a lehető leginkább rá van szabva: a nagy békéltetőét. Hiszen januárban, vagyis a háború előtt meghívta magához a két szemben álló ország vezetőit, otthont adott a márciusi tárgyalásoknak, majd közvetített az ukrán gabona kihozatalát segítő nyári egyezményben. És noha úgy tűnhet, hogy a törökök csak profitálnak a háborús helyzetből, Pénzváltó hangsúlyozza:

„Egyrészt Törökország kereskedőállam, másrészt nem akar ütközőország lenni, nagyon nem hiányzik neki a Fekete-­tengeren egy NATO–Oroszország-konfliktus” – mutat rá. Nem véletlen, hogy a törö­kök a háború kezdetén lezárták a tengert elsősorban az oroszok elől, és a NATO-nak is nyilvánvalóvá tették, nem látják szívesen arrafelé. Védelmi politikai szempontból ugyanis Török­ország kiemelten kezeli saját regionális hatalmi érdekeit. Ebben benne van egy vágyott biztonsági zóna kialakítása a kurdok ellenében az országhatártól távolabb, s ez áll a szíriai és az iraki bevonulás mögött is.

Közben dübörög a fegyverbiznisz. Mint Egeresi rámutat: az előző fél évben az orosz–ukrán háború miatt

Arról nem is beszélve, hogy a Baykar cég, melynek egyik vezetője épp Erdoğan veje, a litván és lengyel TB2-adományszervező kampányokat ügyesen meglovagolva ajándékba is adott Ukrajnának drónokat. A törökök a fegyvervásárlással azonban kissé lyukra futottak az utóbbi években: az orosz Sz-400-as légvédelmi rendszerből vásároltak be, így 2019-től az Egyesült Államok kizárta őket az F-35-programból. Most F-16-os vadászgépeket rendelnek, és katonai téren egyértelműen a Nyugatnál igyekeznek jó pontokat szerezni azzal, hogy Kijevnek szállítanak fegyvert és eszközt. 

Ez jól felfogott érdeke is Ankarának, mert egy erős Ukrajnát szeretne látni, hogy az oroszok ne nyerjék túl magukat. Emellett a Baykar drónösszeszerelő üzemet hoz létre Ukrajnában, hogy kezelje a honi kapacitáshiányt. Cél, hogy ukrán vállalatok gyártsák a gépek hajtóművét, amivel kikerülik az amerikai hadiipari szankciókat. Mindezekről Ankara nem beszél hangosan, mint Pénzváltó Nikolett megjegyzi: az oroszok kedvéért. „De ettől még a régi lemez megy tovább: tárgyalnak és egyezkednek rendületlenül” – véli Egeresi Zoltán.

A törökök semmiképp nem fognak unatkozni: jövő nyáron egyszerre lesz parlamenti és elnökválasztás.

bár a trend korábban kezdődött – mondja az NKE kutatója. Addig is napirenden van jó pár külpolitikai kérdés a görög viszonytól a szíriai beavatkozásig, amivel tematizálni is lehet a választás előtti hónapokat. Annál inkább is, mert közeleg 1923, a Nyugat-ellenes szabadságharc végének és a Török Köztársaság kikiáltásának centenáriuma.

***

Gazdasági hullámvasút

Törökország gazdasági szempontból korántsem áll fényesen. Az oroszoknak eladható egyik legfontosabb „java” az, hogy kimaradt a nyugati szankciókból, így több olajat importál tőlük, részben kiváltva a nyugati felvevőpiacot. Ami a földgázt illeti, ott a Török Áramlat, amelynek maximális szállítókapacitása évi 31,5 milliárd köbméter, de ennek a felét Törökország lefölözi, és csak a maradék megy tovább hazánk irányába. Ez a mennyiség eltörpül mind az orosz kitermelés, mind a nyugati igények mellett – csak a magyarországi éves gázfogyasztás 10 milliárd köbméter –, így

A Törökország bruttó hazai össztermékének 4,5 százalékát jelentő idegenforgalom oroszlánrészét az orosz turisták milliói adják. A törökök igyekeznek is a kedvükben járni. Megegyeztek a Mir bankkártyarendszer elfogadásáról, amelyet az oroszok a kivonuló Visa és Mastercard helyett vezettek be. Ankara emellett lehetővé tette az oroszok vízummentes beutazását akár fél évre. Törökország vonzó cégalapítási célpont is, hiszen nincs rajta a szankciós listán, ottani cégeken keresztül kijátszhatók a kereskedelmi büntetőintézkedések. Letelepedési kötvény gyanánt 400 ezer dolláros ingatlanbefektetést kérnek a török állampolgárságért és útlevélért cserébe. Mint Egeresi Zoltán rámutat: az orosz–török kereskedelem rekordokat ér el. A júliusi török export például a tavalyihoz képest csaknem a felével nőtt, ez a kivitel 4 százalékát jelenti; a 10 százalék fölötti import szintén gyors ütemben emelkedik. Meg is fogalmazódtak olyan vádak, hogy Ankara segít kijátszani a szankciókat.

Az NKE kutatója szerint „a kormányzat elkötelezett a gazdasági növekedés megtartása és az alacsony kamatok mellett, s ebben egyelőre aligha lesz változás, még akkor sem, ha sokan egy még mélyebb pénzügyi válságot vizionálnak”. Egyelőre nincs recesszió, fűzi hozzá: ez évre 4 százalékos növekedést várnak. A vezetés igyekszik rendszeres minimálbér- és fizetésemelésekkel csillapítani a kedélyeket, és gőzerővel épülnek a vezetékek a nemrég feltárt fekete-tengeri gázmezőkhöz, hogy jövőre már termelni lehessen.

Nyitóképen: Recep Tayyip Erdoğan pártja szeptember 2-ai találkozóján. Fotó: AFP / Anadolu Agency / Mustafa Kamaci