Bár sokáig csak a vígjátékokban hittünk, az utóbbi években egyre több magyar alkotó kísérletezik más műfajú mozikkal, nem kis részben a Nemzeti Filmintézet első filmeseknek kiírt Inkubátor programjának köszönhetően. Ennek égisze alatt készült el a már mozikban látható Zanox – Kockázatok és mellékhatások című egész estés munka is, amelyben egy érettségiző srác keveredik bizarr időutazásba, miután a kísérleti gyógyszerére pálinkát iszik. A főszereplő Bálint Előddel beszélgettünk.
Farkas Anita interjúja a Mandiner hetilapban
Hogyan kerül egy pályakezdő székelyudvarhelyi színész egy Magyarországon forgatott romantikus, időutazós sci-fibe?
Eléggé váratlanul. A rendező, Baranyi Gábor Benő egyszer csak rám írt a Facebookon, hogy készülőben az első nagyjátékfilmje, és szeretne kipróbálni a főszerepre. Elküldött egy jelenetet, kérte, hogy valakivel vegyem fel. Ezután hívott be tavaly februárban az élő kasztingra, majd két hétre rá közölte, hogy az enyém a munka. Külön örültem, hogy Erdős Lilit, akivel a kasztingon találkoztunk, ugyanígy kiválasztották: annyira jól működött köztünk a kémia, hogy neki ajánlották a filmbéli szerelmem, Janka szerepét.
Mit mondtak, mi döntött végül ön mellett?
A budapesti meghallgatáson már egyéni feladatok is voltak. Az egyik szituációban úgy kellett eljátszanom a bemutatkozást, mintha részegen érkeztem volna, illetve pánikrohamot is kellett produkálnom. Szerintem főleg az utóbbi győzte meg őket.
Saját tapasztalat?
Hosszú ideig, amíg nem láttam egyben a filmet, azt mondtam, hogy egyáltalán nem hasonlítok Misire, mert sokkal zárkózottabb és szorongóbb alkat nálam. Most viszont már úgy gondolom, hogy elég sok mindent használtam magamból a megformálásakor. A forgatás alatt jöttem rá például, hogy korábban nekem is volt pánikrohamom, csak akkor még nem tudtam, hogy az. És az ügyetlenségünk is közös, mert amit el lehet rontani, azt általában én is elrontom. Egyikünk sem profi hős, de legalább nagyon próbálkozunk.
Van, hogy eredménnyel. Például a sikertelen marosvásárhelyi felvételi után nem adta fel, és most a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem végzős színészhallgatója. Honnan ez az erős vágy a színház iránt?
A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban tanultam, ahol több mint harminc éve működik a Szász-Mihálykó Mária vezette Vitéz Lelkek színjátszó csoport. Nagy lelkesedéssel jártam oda, főleg musicaleket adtunk elő Az oroszlánkirálytól a Mary Poppinsig. Ennek hatására döntöttem el tizenegyedikes koromban, hogy mégsem biológiával szeretnék foglalkozni, inkább színésznek állnék. A szüleim civilek, nem állítom, hogy tapsikoltak örömükben,
de lassan elfogadták, hogy nem lesz a gyereknek „rendes” munkája.
Gyakran hallani, hogy a magyarországinál mennyivel bátrabb, kísérletezőbb, sokszínűbb az erdélyi színjátszás. Ön is így látja?
Inkább úgy fogalmaznék, hogy teljesen más. Mivel nálunk hosszú idők óta keveredik a két ízlésvilág, azaz a magyar színház jellemzően pszichorealista és a román teátrálisabb megfogalmazási módja, az eredmény kicsit groteszkebb, talán költőibb is.
A közönség mindkét részről vevő erre?
Tökéletesen. A Kolozsvári Állami Magyar Színháznak, ahol minden előadást feliratoznak románul, elég sok román nézője van, és fordítva: a magyarok is elmennek a román színházba. Székelyudvarhelyen eleve soha nem volt téma, ki milyen nemzetiségű, hiszen ott még ma is kilencven százalék körül van a magyarok számaránya. Én például addig nem is beszéltem rendesen románul, amíg Kolozsvárra nem kerültem.
Ahol ez volt az utolsó éve az egyetemen. Tudja már, szeptemberben mihez kezd?
Őszintén szólva fogalmam sincs. Tizenketten vagyunk az osztályban, eddig négyen kaptak szerződést. Szívesen dolgoznék Udvarhelyen, ahol már kipróbáltam magam egy színházi nevelési előadásban, megszerettem az embereket, de kétséges, lesz-e ott hely. Azon is töprengtem, hogy talán kijövök Magyarországra, de tudom, hogy itt, főleg Budapesten még nehezebb bekerülni egy társulatba. És bár eddig úgy gondoltam, hogy inkább színházpárti vagyok, egyre jobban izgat a film is. Nem kis mértékben azért, mert a Zanox forgatása nagyon jó élmény volt, ráadásul a magyar filmgyártásban szokatlan, különleges helyszíneken dolgoztunk.
Jelesül a dunaújvárosi panelek közt, illetve kis részben Komlón. Ennek köszönhetően – hiába a zene és a mobiltelefonok – a történet mintha egyszerre zajlana a jelenben és a nyolcvanas években. Időutazás ez a nézőknek is?
Ebben a közegben megállt kicsit az idő, ezzel együtt igazán varázslatosak tudnak lenni az ilyen ipari városok. A filmbeli gyógyszergyár külső helyszíne a Duna mellett van, nagyon szép volt, amikor az egyik reggel elmentünk mellette, és éppen kelt fel a nap, a földből meg kiálltak mindenféle oszlopok. Közel egy hetet töltöttem Dunaújvárosban, és a végére kifejezetten megszerettem. Az első éjszakát kellett csak túlélni,
Hajnalban, még vaksötétben lebotorkáltam a szállásunk előterébe, ahol fekete pólós emberek jöttek-mentek, kint buszok álltak, és akkor esett le, hogy ez az egész tényleg megtörténik velem. Ezután meg annyira akartam teljesíteni, hogy rögtön az első felvételt – amely valójában az utolsó, menekülős jelenete a filmnek – el is rontottam. Elkezdtem teljes erővel rohanni a kijelölt irányba, szegény operatőrök meg nem tudtak követni a nehéz kamerákkal. Ez volt az első és legfontosabb lecke arról, hogy egy forgatás nem csupán abból áll, hogy magamra meg a partneremre figyelek. A dolgok, akárcsak az életben, akkor fognak jól működni, ha mindannyian fegyelmezetten és alázattal összedolgozunk.
***
Az Inkubátor program és nyertesei
A Nemzeti Filmintézet (NFI) Inkubátor programjának célja a magyar film új hangjainak, friss tehetségeinek és az aktuális témák feldolgozásának támogatása. A program alapelve, hogy az NFI a mozifilmekéhez képest jóval kisebb költségvetést nyújt a nyertes produkcióknak, így az alkotói kreativitás kerül a középpontba. A 2015 óta – akkor még a Magyar Nemzeti Filmalap égisze alatt – évente kiírt pályázatra jelentkezhetnek diplomás, de egész estés filmet addig még be nem mutató rendezők és azok is, akik rövidfilmjükkel nemzetközi fesztiválokon szerepeltek, illetve országos sugárzású tévében bemutatott televíziós rövidfilm rendezői voltak. A fiatal szakemberek nemcsak anyagi, hanem szakmai támogatást is kapnak, a felkészülést szervezett workshopok is segítik. A tíz filmterv közül a pitchfórum szakmai zsűrije és közönsége választja ki az öt nyertest.
Az Inkubátor programban 2021-ig harmincnégy első filmes csapat kapott gyártási támogatást, közülük Szilágyi Zsófia Egy nap című alkotása aratta a legnagyobb sikert. A Szamosi Zsófia főszereplésével készült szociodráma, amelyben egy átlagos, idő- és pénzhiánytól szenvedő háromgyerekes anya egy napját követhetjük végig, a 2018-as Cannes-i fesztiválon elnyerte a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége díját. A már bemutatott alkotások közt van mások mellett Csuja László a Karlovy Vary-i filmfesztiválon szintén díjazott, ironikus road movie-ja, a Virágvölgy, Kárpáti György Mór az 1848-as szabadságharc leverése után játszódó, Guerilla című történelmi drámája, Hartung Attila első, kifejezetten a Z generációról szóló mozija, a FOMO – Megosztod, és uralkodsz, továbbá Kis Hajni szívszorító apa-lánya története, a Külön falka. A dokumentumfilmek közül Zurbó Dorottya Könnyű leckék és Visky Ábel Mesék a zárkából című munkáját világszerte több díjjal ismerték már el.
A 7. Inkubátor program nyerteseit május végén hirdették ki, így újabb négy magyar játék- és egy dokumentumfilm készülhet el az elmúlt hónapok forgatókönyv-fejlesztéseit követően. Eszerint a következő években a mozikba kerülhet egy társadalmi-bűnügyi dráma (Berényi Andor: Könnyű álom), egy családi dráma (Dávid Attila: Távolság), egy gyerekvállalással foglalkozó társadalmi dráma (Nagy Borbála: A világ eredete), egy abszurd családi dráma (Rudolf Olivér: Anyám, a szörny) és egy hiánypótló dokumentumfilm (Hernádi Ambrus: A gondozó). Utóbbi az ötvennégy éves Zsuzsáról szól, aki a devizahitelek törlesztése és a házuk évek óta húzódó felújítása miatt Németországba jár gondozni egy kilencvenhárom éves német hölgyet. Miközben folyamatosan szembesül az idilli német nyugdíjasléttel, otthon hagyott betegeskedő anyja és labilis férje miatt kérdésessé válik a kijutás és ezzel együtt mindannyiuk megélhetése is. A rendező a történeten keresztül azt a kölcsönös kiszolgáltatottságot is vizsgálja, ami a rohamosan öregedő nyugati társadalmat és a munkát kereső kelet- és közép-európaiakat összeköti, egymás mellé rendelve idegen embereket.
Nyitókép: Ficsor Márton
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
A nem túl bizalomgerjesztő előzetes ellenére a Demjén Ferenc dalaira komponált Hogyan tudnék élni nélküled? közelről sem olyan rossz, ami főleg a szerethető, szimpatikus szereplőknek és a jó ízléssel adagolt zenei betéteknek köszönhető.
Magyarországon is bemutatták a DAC filmet, a dunaszerdahelyi futballklubról szóló mozit, amely a felvidéki magyarság közösségteremtő erejének szimbólumává vált.
Az Emilia Pérez című francia bűnügyi musical ezzel együtt tíz jelölést zsebelt be.
Hogyan lehetséges, hogy a történelem összes kultúrája észak, dél vagy kelet felé orientálódott, és sohasem nyugat felé? Az égtájak kultúrtörténete színesebb és tanulságosabb, mint azt a GPS korában bárki gondolná – állítja Jerry Brotton, a reneszánsz professzora.
„Nem tudtam mindenkinek elmondani, hogy ne haragudjatok, de akit láttatok a filmvásznon, az nem én voltam” – idézi fel a művész, akit a '80-as években Beri Ary-ként ismert Magyarország.Interjúnk.
A nevelőtestület 44 igen, 24 nem és 3 tartózkodó szavazat mellett támogatta a fenntartóváltást.
Ez a magyar elnökség legnagyobb eredménye.
