Lassan lecsillapodnak a választás vetette hullámok, a közélet iránti össztársadalmi érdeklődés a maga természetességével csökken. Az ellenzék ugyan még a gyászmunka első fázisát éli, ám ez is teljesen érthető. A túlfűtött, kormányváltó vágyakhoz képest a hideg realitást nehéz kognitív disszonancia nélkül feldolgozni. A messiásvárássá fokozott balos közhangulatot a fájdalomcsillapítás váltotta fel, miközben a felelősséget rituálisan Márki-Zay Péterre hárítják egykori szövetségesei.
Kérdés persze, hogy hosszabb távon milyen következtetéseket fogalmaznak meg véleményvezéreik: Gyurcsánnyal újra vagy nélküle, összefogva, koordinálva, előválasztva, esetleg egyesülve? Van még pár évük, hogy kiötöljék, miként is szervírozzák a csodafogást a sikeréhes ellenzéki választópolgároknak…
Tekintetünk azonban vessük a példátlanul erős felhatalmazással, negyedik kétharmaddal újraválasztott Orbán-kormányra. A hazánkat, következő évtizedünket, a magyarság sorsát meghatározó erő ugyanis továbbra is régi-új országvezetésünknél összpontosul. Három kulcsterület befolyásolhatja a jövőnket, amelynek sikeres menedzselése új történelmi korszakot nyithat előttünk.