Piros Saab a hokkaidói tájban

Kéri Gáspár írása a Mandiner hetilapban

Tűzpiros Saab 900 hasít a télbe forduló japán tájban. Az anyósülésen Kafuku, a negyvenes évei végén járó, ünnepelt színpadi színész-rendező ül, autóját a korábban vonakodva felfogadott sofőr, a huszonéves Miszaki vezeti. Csehov ijesztő, mondja a lánynak a rendező, majd így folytatja: amikor kimondod a sorait, kihozza belőled az igazi énedet. A Ványa bácsi próbái szakadtak nemrég félbe, amit Kafuku egy hirosimai színházi fesztivál felkérésére rendez. A néhány napos kényszerű szünetben útjuk Hokkaidóra, a szigetország másik végébe, Miszaki gyermekkorának helyszíneire vezet. Mindketten traumáikat dolgozzák fel: Miszaki évekkel ezelőtt vesztette el egyszerre szörnyeteg és gyermekien tiszta édesanyját, Kafuku felesége, a színésznő és forgatókönyvíró Oto pedig két éve lépett ki az árnyék­világból. Oto nem egyszerűen lelki társ, de az alkotásban is megkerülhetetlen szereplője volt Kafuku életének. Oto elbeszéléseinek ihlető forrása szenvedélyes szeretkezéseik alkalmai voltak, a történeteket másnap reggel férje diktálta vissza neki. Dacára annak, hogy a köztük lévő bensőséges kapcsolat, vele a feltétlen szeretet mindvégig megkérdő­jelezhetetlen volt, Oto más férfiakkal is lefeküdt azért, hogy új történetek szülessenek. A szeretőkről férje is tudott, noha végig teljes hallgatásba burkolózott. A váratlanságból érkező halál nem sokkal azután ragadta magával a nőt, hogy jelezte férjének, valami fontosat szeretne vele megbeszélni. A gyász, vele a végül ki nem mondott szavak hiányának súlya két év után is nyomja a rendező lelkét, a gyógyuláshoz vezető folyamat az egyik meghatározó vezérmotívuma a szerteágazó kérdéseket boncolgató mozinak. Rjúszuke Hamagucsi filmje a Saabban egymás előtt fokozatosan megnyíló férfi és a fiatal nő alapmotívumát vette át az irodalmi alapanyagból. Murakami Haruki Férfiak nő nélkül című kötetének egyik gyöngyszeme a Vezess helyettem, ami az itt egybegyűjtött novellákhoz hasonlóan olyan férfiakról szól, akiket veszteség ért, akiket elhagytak vagy hamarosan el fognak hagyni. A forgatókönyv és a dialógok egyik nagy erőssége, hogy a novella csupán utalásszerűen elejtett motívumait is kerek és egész történetszálakká bontja ki a háromórás film, melyben – a novellához hasonlóan – az egyik korábbi szerető is kulcsszerephez jut. A film rejtélyekkel teli és magával ragadó története az utazást, a folytonos úton létet leginkább metaforaként használja fel arra, hogy a szexuális vágy kreatív energiáin, a színészi játék adta átváltozás lehetőségein és a kimondott szavak fontosságán át sodródjunk a belső igazságok megtalálása felé. A mű atmoszféráját egyszerre teremti meg a nyugati filmművészetből ismert, ám a japánoktól sem idegen szikár és minimalista formanyelv, valamint a zen buddhizmus természetszemlélete. A legapróbb emberi gesztusoknak, a városi kulisszáknak és a természeti tájaknak, velük a színeknek és a hangoknak – például az eső folytonos kopogásának a Saab tetején –, de még a hosszú másodpercekig süket csendbe burkolózó, havas hokkaidói tájnak is meghatározó lélektani, spirituális jelentősége van, ami végső soron az élet igenlését, az igazság megtalálását, végül a megnyugvást segíti elő mind a történet szereplői, mind a film nézői számára.