Szögezzük le: a háborúval nem lehet egyetérteni. Az, hogy 2022-ben Európában a második világháborús ritmikát idéző csapatmozgások, bombázások és néha meghökkentő manipulatív háborús dezinformációs kampány zajlik, döbbenetes, elkeserítő, leírhatatlanul szomorú.
A napokban vacsoránál ülve egy ismerősöm azt mondta, struccpolitikát folytat a háború kapcsán, homokba dugja a fejét, és nem akar tudomást venni arról, mi történik. Szerintem sokan vannak ezzel így. Aki viszont érintett, mert mondjuk a városába menekültek érkeznek esetleg ezerszám; vagy Kárpátalján, Ukrajna területén élnek barátai, rokonai; vagy csak egyszerűen fáj neki, égeti a szégyen, hogy ez történik, nem dughatja homokba a fejét. Bevallom, felegyenesedni és körülnézni egyáltalán nem könnyű, mert a saját felelősségünkkel is szembesülnünk kell. Utóbbi pedig, hiába telnek az évek, évtizedek és évszázadok, mint azt a fegyverek ropogása is mutatja, nem igazán megy az embernek. Mély levegőt venni és körülnézni valóban nehéz, mert rájövünk, hogy ami ma történik, annak alaposan megágyaztunk. Nemcsak a múltban, a közelmúltban is. Ám akkor nem szólaltunk fel, nem álltunk bele, hagytuk, hogy történjen. Pedig voltak, akik figyelmeztettek, hogy nem szerencsés a csizma az asztalon – inkább nevezzük katonai bakancsnak.