Rückwärts

Greczula Levente László írása a Mandiner hetilapban.

Amilyen határozottan indult, olyan lendülettel lett kénytelen az alapoktól újragondolni szinte minden kül- , energia- és védelempolitikáról alkotott elképzelését az Olaf Scholz vezette balliberális német kormánykoalíció. Nem kellett más hozzá, „csak” egy háború a kelet-európai síkságon.

Az orosz–ukrán háború legalább három területen késztette meghátrálásra a Scholz-kabinetet. Tegyük hozzá: nem ez az első balliberális német kormány a nem olyan távoli német történelemben, amely egy fegyveres konfliktus hatására kénytelen megváltoztatni a politikáját, hiszen a szerb háború idején a Gerhard Schröder-féle szociáldemokrata–zöld kabinetnek is kellett súlyos, a kormánypárti választók világnézetével néha szembemenő döntéseket hoznia.

A jelenleg kormányzó Német Szociáldemokrata Párt, Szabad Demokrata Párt és Zöldek szavazóbázisa jelentős részben a hidegháború és a megosztottság időszakában nagyon befolyásos nyugatnémet békemozgalomból – illetve a pacifisták gyermekeiből, unokáiból – táplálkozik. A tábor nagyrészt markánsan antimilitarista, ami arra is magyarázatot ad, hogyan gatyásodhatott le az elmúlt években a Bundeswehr az elkeserítő mostani állapotára. Németországban nem sikk a haderőre költeni – és hát minek is: támadó háborút nem indítanak, ha pedig védekezni kell, ott vannak a hőn utált amerikaiak.

Olaf Scholz – akit kísértenek a pénzügyminiszter korából származó botrányai – ezért nem kis politikai kockázatot vállalt, amikor bejelentette, hogy Németország százmilliárd euró pluszpénzt fog költeni hadereje fejlesztésére. Ezt a tervét állítólag még Robert Habeck gazdasági és klímaügyi (inkább klímaügyi, mint gazdasági) miniszterével és az „értékelvű külpolitikát” hirdető külügyminiszterével, Annalena Baerbockkal sem egyeztette. Ezek a napok, hetek egyébként is a keserű beismerésekről szólnak a Zöldeknél. Hiába hangzik jól az „értékelvű külpolitika”, és hiába lelkendezik szolgai módon a balliberális német sajtó Baerbock minden kósza megszólalása hallatán, a zöldpárti külügyminiszter moszkvai és kijevi útjai nem tudták közelebb hozni egymáshoz Vlagyimir Putyint és Volodimir Zelenszkijt, előbbi pedig konzekvensen Emmanuel Macron számát tárcsázza, ha Európával akar beszélni, nem pedig Olaf Scholzét.

A Zöldek által is támogatott, Putyin rezsimjét megszorongatni hivatott összeurópai szankciócsomag tartalmazza az Északi Áramlat 2. gázvezeték használatba nem vételét is, ami a projektet eleve ellenző zöldpártnak önmagában siker, hosszú távon viszont inkább katasztrófának tűnik. Bár Habeckék a rendkívül megosztó német energiafordulat befejezésének ígéretével kerültek kormányra, a háború tükrében ez a modell egyre kevésbé tűnik megvalósíthatónak. Az új kabinet által bálványozott megújuló energiaforrások menettartásával kapcsolatos problémák közismertek, az atom- és a szénerőművek leállításával pedig egyre nagyobb szerep jut majd a földgázüzemű erőműveknek, amelyeknek a legfrissebb tervek szerint legalábbis meg kellene menteniük az energiafordulatot. De Németország éppen most mondott nemet az olcsó és megbízható orosz gázra, ami az egész projekt sikerét megkérdőjelezi. Olyannyira, hogy ismét napirendre került a még üzemelő atomerőművek bezárásának elhalasztása.