Folytassa, Silvio? – Államfőt választ Olaszország

Kohán Mátyás írása a Mandiner hetilapban.

Aki azt gondolja, hogy Itáliában a pápaválasztás a legrejtélyesebb voksolás, téved. Napokkal az elnökválasztás előtt ugyanis senki nem tudja biztosra, hogy ki lesz február 3-ától az Olasz Köztársaság elnöke. Nincs favorit, esélyes, papírforma – egyszerűen ötletek vannak, és azokon túl alig valami.

A helyzet elsődleges oka az, hogy a harmadik kormányát fogyasztó parlament szűk négy év alatt megbomlott, választói akaratot leképező erőviszonyok csak nyomokban találhatók benne. Ehelyett párt- és frakciószakadások nyomán alkalmi szövetségekkel és állandó „marhavásárral” dől el a törvényhozásban intézendő ügyek sorsa. Márpedig a köztársasági elnököt a parlament választja, nem is akárhogy: a 630 alsóházi képviselő és a 321 szenátor a régiók 3-3, összesen 58 delegáltjával összeülve 1009 fős elektori testületet alkot, amelynek jövő hétfőn, január 24-én 15 órai kezdettel egy maratoni, a várakozások szerint négy–hat óra hosszú közös ülésen, név szerinti szavazással kell kijelölnie a 81 éves Sergio Mattarella utódját. Háromszor kell megpróbálkozniuk a minősített többség (673 szavazat) összegyűjtésével, ha harmadszorra sem sikerül, már lehet 505 vokssal, feles többséggel is köztársasági elnököt választani, de addig nem oszolhat fel a gyűlés, amíg a fehér füst fel nem száll.

És itt kezdődnek a bonyodalmak – ennyi mandátuma ugyanis jelenleg senkinek nincs. A választók 2018-ban három nagy blokkot juttattak a képviselőházba, az Öt Csillag Mozgalmat, a Liga által vezetett jobboldalt és a baloldali Demokrata Pártot – ezekből azóta számos kisebb frakció morzsolódott le, kormányon pedig már szinte minden lehetséges kombinációban megpróbálkoztak. A Mario Draghi miniszterelnök mögött álló, egyébként meglepően stabilan működő technikai koalícióra is azért van szükség, mert már semelyik két blokk nem tudna eredményesen összefogni sem egy valódi politikai kormány, sem egy előre hozott választás érdekében. A baloldalnak minden szakadár alakulattal és még az inkább balra húzó ötcsillagosokkal együtt is csak 482 elektora van, a jobboldalnak mindenkit beleszámítva 444, emellett ott van 23 elkötelezetlen középpárti képviselő, illetve a független képviselők csoportjának 50 olyan tagja, akinek elkötelezettsége teljességgel tisztázatlan. A két nagy blokk előtt tehát két út áll: vagy minden tagjukat fegyelmezetten leszavaztatják, és csodával határos módon megnyerik maguknak szinte az összes elkötelezetlent, vagy kompromisszumra jutnak.

A kompromisszum szóról Olaszországban tavaly február óta szinte mindenkinek Mario Draghi jut az eszébe, a nemzeti egységkormány miniszterelnöke pedig toronymagas favorit a köztársasági elnöki pozícióra is – 52 százalékos népszerűségével senki nem tud versenyezni, nem véletlen, hogy a Demokrata Párt és az Öt Csillag is szívesen látná az elnöki székben. Nagy gond azonban, hogy egy van belőle, így nem tud egyszerre a Quirinale- és a Chigi-palotában lakni: ha államfő lesz, fel kell adnia a miniszterelnöki széket, s ezzel a február óta tartó stabilitás helyét ismét hatalmi harc veheti át. Nem csoda, hogy december végén egy sajtótájékoztatón a lehető legsemmitmondóbb módon válaszolt a köztársasági elnöki ambícióit firtató újságírói kérdésre:„Személyes sorsom egyáltalán nem számít. Nincsenek különösebb ambícióim, sem ilyenek, sem olyanok, csak egy ember vagyok – ha tetszik, egy nagypapa – az intézmények szolgálatában.”

Mivel a baloldal lehetőleg úgy szeretné elnökké emelni Draghit, hogy közben az egységkormány ne bomoljon fel, és még véletlenül se kelljen a jobboldalnak kedvező előre hozott választást megtartani, az ötcsillagosok előálltak egy hajmeresztő ötlettel is. Sergio Mattarella világossá tette, hogy hajlott kora miatt nem szeretne még egy hétéves ciklust vállalni, az Öt Csillag Mozgalom szerint azonban az lenne a jó, hogyha mégiscsak megtenné – legalább ideiglenesen, hogy Draghi a 2023-ban kifutó ciklus végéig egyben tarthassa az egységkormányt, és utána ülhessen át az elnöki székbe. Az azonban, hogy Mattarella a múlt év végén házat vett, különösebb reményekre nem ad okot afelől, hogy meggondolná magát.

Szintén nem táplálja a baloldal reményeit Matteo Salvini, a Liga vezetője, amikor jelezte: a visszavonulni kívánó elnököt újrázással vagy a könyékig felgyürkőzve gazdasági és egészségügyi válságot kezelő miniszterelnököt az elnökséggel traktálni „tiszteletlenség” – őket tehát nem szívesen szavazná meg. Hogy kit ajánl helyette? Egyre inkább úgy tűnik, hogy Silvio Berlusconit. A három nagy jobboldali párt vezére múlt pénteken Berlusconi villájában tartott csúcstalálkozója után közös nyilatkozatot adott ki, amely szerint „a koalíció vezetői egyetértésre jutottak abban, hogy Silvio Berlusconi lenne a legmegfelelőbb személy arra, hogy e nehéz helyzetben azzal a tekintéllyel és tapasztalattal töltse be ezt a magas hivatalt, amelyre az országnak szüksége van, és amelyet az olaszok elvárnak”. A 85 éves, sokat látott Berlusconi tehát maga mögé állította Matteo Salvinit és Giorgia Melonit – bár még hivatalosan nem jelentette be, hogy indul, és a választás reggeléig sajtóértesülések szerint nem is fogja.

Enrico Letta, a Demokrata Párt vezére természetesen megrökönyödéssel fogadta a Berlusconi-elnökség ötletét, szerinte ő „a létező legmegosztóbb politikai vezető”, és kis csúsztatással, a szocialista pártvezérből elnökké lett Giuseppe Saragattal nem számolva hozzátette, az Olasz Köztársaság történetében olyan még sohasem történt, hogy politikai vezetőből elnök lett volna. Salvini azonban világossá tette: „Miután évtizedekig a baloldal javasolt vagy erőltetett át neveket, a számok ezúttal a jobb­oldalhoz utalják azt a megtisztelő és egyben felelősségteljes feladatot, hogy javaslatot tegyen. Tehát nem fogadunk el vétókat, kizárásokat vagy arroganciát.” Salvini képviselőházi és szenátusi frakcióvezetői gyorsan hozzá is tették, hogy akkor bezzeg még nem volt olyan megosztó Letta számára a veterán politikus, amikor 2013-ban a saját kormányát csak a Berlusconi-párt szavazataival sikerült megmentenie.

Az elnökválasztás innentől kezdve bonyolult és idegőrlő csiki-csuki játszma lesz: Berlusconi világossá tette, hogy Draghi elnökké választása esetén a Hajrá, Olaszország pártnak nem áll módjában folytatni a munkát az egységkormányban, azaz megzsarolta a koalíciós pártokat azzal, hogy ha nem őt választják, bukik a kabinet. Salvini azonban előállt egy B tervvel is Draghi megválasztásának esetére: a most középsúlyú pártkatonákkal feltöltött kormányba bevenné az összes formáció elnökét, azaz kis módosításokkal újrajátszaná az első Conte-kormányt, amelyben a súlytalan miniszterelnök útját miniszterelnök-helyettesként mindkét oldalról erőtől duzzadó pártvezérek szegélyezték. S ha már Giuseppe Conte: az augusztusban az Öt Csillag Mozgalom elnökévé avanzsált volt kormányfő is megszólalt az elnökválasztással kapcsolatban, ő a bársonyszékben egy hölgyet látna szívesen, például Maria Elisabetta Alberti Casellati szenátusi elnököt vagy Marta Cartabia igazságügy-minisztert.

Azon a választáson, ahol volt már jelölt Sophia Loren, Santo Versace és egy ’ndrangheta-vezér, most bármi lehetséges: Draghi, Berlusconi, mégis Mattarella, egy hölgy vagy valaki egészen más. Biztosan csak két dolgot tudunk: azt, hogy ötven éven felüli lesz, és azt, hogy a második Olasz Köztársaság legkiélezettebb versenyét fogja megnyerni, amelyen a bal­oldal megúszásra játszik, Salvini pedig arra, hogy lekeverjen az őt már oly sokszor kigáncsoló ötcsillagos–demokrata baloldalnak egy irgalmatlanul nagy pofont.

Nyitóképen: Államfővé emelnék: Silvio Berlusconi Matteo Salvini társaságában 2019-ben. Fotó: AFP / NURPHOTO / Jacopo Landi