Hiába próbálja tagadni a vádakat, és hiába beszél kiragadott szavakról, nem ez volt az első eset, amikor Márki-Zay a koronavírus-járvány által megtizedelt időskorú lakosságról és ezzel összefüggésben a Fidesz-tábor csökkenéséről értekezett. A feltételezés ugyanis, hogy az idős emberek halála a gyurcsányista koalíciónak kedvez, visszatérő elem a baloldali miniszterelnök-jelölt kommunikációjában. Egy olasz lapnak adott interjújában például már novemberben az elképzelt választási győzelme egyik eszközeként beszélt az idősek covidhaláláról, de korábbi videóiban ugyancsak többször érintette a témát. Egy alkalommal például úgy fogalmazott, „az idősebbek, aki közül sajnos most nagyon sokan halnak meg, körülbelül kétharmad arányban támogatták [Orbánt], tehát az idő megint csak nem a Fidesznek dolgozik”. Sajnálkozás? Dehogy.
Vélhetőleg a baloldal elefántcsonttornyában is megneszelték, hogy a történet kezd egyre kínosabbá válni, ezért a hódmezővásárhelyi polgármester mellé cenzort állítottak, aki sajtófőnöki szerepkörében megpróbálja ezentúl elérni, hogy a nyilvános szerepléseken Márki-Zay Péter lehetőleg ne beszéljen – vagy ha muszáj, akkor minél kevesebbet. (Zárójelben megjegyzendő, hogy a baloldali kampánygépezet immáron a sokadik ATV-s sztárújságíróját emészti fel, természetesen a függetlenobjektivitás jegyében.) Ennek szellemében zajlott az ellenzéki összeborulás múlt heti, a baloldali népszavazás apropóján meghirdetett sajtótájékoztatója, amelyet követően mindenki előtt világossá vált: az előválasztás győztese, akiben két hónapja még az eljövendő messiást látták, mára csak egy kínos kirakatpolitikus lett, aki túl messzire ment, és akitől nem tudnak megszabadulni.
A baloldal elefántcsonttornyában is megneszelték, hogy a történet kezd egyre kínosabbá válni, ezért a hódmezővásárhelyi polgármester mellé cenzort állítottak”