Itt a globális hiánygazdaság: gázínség, chip- és magnéziumhiány sújtja a világot

Kohán Mátyás írása a Mandiner hetilapban

„Ha nem csinálnak dolgokat, nincsenek dolgok” – mondta mérgében Elon Musk Tesla- és SpaceX-vezér tavaly májusban, amikor a világ számos kormányzata munkahelyek bezárásával és dolgozók hazaküldésével próbálta kezelni a koronavírus-járvány első hullámát, nagy nehézségek elé állítva ezáltal az ő cégeit is. Akkor mindenki nagymamagyilkos kapitalistának tartotta, aki csak a pénztárcájára figyel – de mostanra fájdalmasan világossá vált, hogy igaza volt. A gyárak jó ideig nem csináltak dolgokat – most pedig mindenki, aki új autót, videókártyát vagy friss játékkonzolt keres, a saját szemével láthatja, hogy nincsenek is dolgok. Ráadásul épp akkor nincsenek, amikor a lakosság amúgy is eléggé feszült a borzalmasan magas üzemanyagárak és az egyre nagyobb gázhiány miatt.

Szűk keresztmetszetek

A félvezetőhiány mögött számos ok áll, köztük természeti jellegűek is: az autóipari vezérlőegységek szűk harmadát gyártó Renesas Electronics egy japán gyárában márciusban tűz ütött ki, egy texasi üzem hóviharok miatt állt le, Tajvan pedig az utóbbi ötven év legsúlyosabb aszályát szenvedte el, ami érzékenyen érintette a rendkívül vízigényes félvezetőipart. Az igazi bűnös azonban még mindig a koronavírus-járvány, helyesebben a pandémiára válaszul bevezetett durva lezárások, amelyek a nemzetközi logisztika ellehetetlenítése, az elektronikai cikkek túlnyomó többségét kezelő ázsiai kikötők időleges bezárása mellett kizökkentették rendes kerékvágásából magát a félvezetőipart is.

A számítógépeinktől az autók kényelmi berendezésein át a modern hűtőszekrényekig nagyjából mindenben megtalálható félvezetők vagy mikrocsipek egy rendkívül komplex termelési lánc részei, amelynek minden elemét hónapokra előre megkötött szállítási szerződések biztosítják – vagyis az egyes gyártóknak hónapokra előre kell megsaccolniuk, melyik termékükhöz mennyi félvezetőt szeretnének gyártatni a világ kevés csipgyárával.

A világ csipjeinek több mint felét a tajvani, hszincsui székhelyű TSMC állítja elő, mellette még a koreai Samsung képes csúcstechnológiát képviselő csipek gyártására, valamint vannak kisebb amerikai kapacitásai az Intelnek, a Micronnak meg a Texas Instrumentsnek. És van egy nagy, ámde technikai fejlettségében a TSMC-től jóval elmaradó kínai csipgyártó, a SMIC. Ez a kevés gyár igyekszik mindig a maximumon pörgetni kapacitását, és a rendelések függvényében hangszereli át gyártósorait elektronikai készülékekbe vagy gépkocsikba való csipek gyártására. Az autóipari szereplők zöme a pandémia elején elkövetett egy stratégiai hibát: gyors visszapattanás helyett elhúzódó gazdasági válsággal és a kocsik iránti kereslet tartós visszaesésével számolt, tehát hatalmas rendeléseket mondott vissza a csipgyáraknál – azok pedig köszönték szépen, eladták felszabadult kapacitásaikat a technológiai iparnak, az autóiparnak pedig több hónappal később lett csak esélye ismét szabad gyártósorokat szerezni.

De a techcégek sem örülhettek sokáig a nekik jutó pluszkapacitásoknak – ahogy szinte minden iparágat, úgy a félvezetőgyárakat is utolérték a pandémia miatti lezárások, aminek következtében kifogytak a készletek. Mindeközben viszont a vírus által négy fal közé szorított társadalmak rekord­mennyiségben rendeltek kütyüket, az emberek otthonról dolgoztak (amihez számítógép, monitor, webkamera, azaz csip kellett), kerülték a tömegközlekedést (amihez autó, azaz csip kellett), és a szórakozásukat is áthelyezték a virtuális térbe (amihez számítógép, játékkonzol, videókártya, monitor, tévé, azaz csip kellett).

A rekordmagas kereslet elhúzott a kínálat mellett, vadonatúj videókártyákat jelentett be a legnagyobb gyártó, az Nvidia, új processzorokkal jelentkezett a szegmenst visszahódító AMD, és kijött a két nagy játékkonzol, a Microsoft Xbox és a Sony Playstation új generációja is – mindezekre hatalmas kereslet mutatkozott, de a gyártásukhoz senkinek nem volt elég csipje. Az amerikai Marvell félvezetőgyár vezére, Matt Murphy úgy nyilatkozott: „Most éppen minden félvezető-végfelhasználói piacon egyszerre van nagy kereslet. Huszonhét éve vagyok ebben az iparban, és ilyet soha nem láttam.” Murphy pesszimista, szerinte 2022-ben ugyanez lesz a helyzet. Hasonlóan látja Pat Gelsinger, a processzorgyártó Intel vezérigazgatója, szerinte „most vagyunk a csiphiány legrosszabb időszakában, és bár a helyzet 2022-ben fokozatosan javulni fog, arra számítunk, hogy a hiány 2023-ig fennmarad – egyszerűen ilyen hosszú időbe telik kapacitást építeni”. Lisa Su AMD-vezér szerint csak a jövő év első fél éve lesz nehéz, mert a második fél évre üzembe állnak a nagy erőkkel épített új gyártóhelyek. Elon Musk pedig már egész 2022-re jobb ellátottsági szintet jósol a mostaninál.

Amerika belehúzna

A kapacitásbővítés szükségességére sok cég jött rá most egyszerre, és az Egyesült Államokban, amely eddig tétlenül nézte, hogy a világ félvezetőgyártásában való részesedése az 1990-es 37 százalékról a múlt évre 12 százalékra csökkent, a kormány most 52 milliárd dollárral ösztönözné üzemek építését. A TSMC 12 milliárd dollárért hozna létre gyárat Arizonában, az Intel ugyanitt 20 milliárd dollárért kettőt is, és arra az esetre, ha Joe Biden elnök ösztönzőcsomagja megvalósul, Pat Gelsinger egy harmadikat is megígért – a processzoróriás emellett 80 milliárd eurós beruházást tervez a mikrocsipgyártás terén is borravalóként lemaradó Európában. Ezek a csúcstechnológiás gyárak azonban nehezen állnak fel, az Intel a sajátjait 2024-re ígéri befejezni – addig csak a meglévő kapacitásokkal gazdálkodhat az egyre inkább mikrocsipigényes ipar.

No persze a rendelkezésre álló készletekkel is lehetne hatékonyabban gazdálkodni – az például már a Biden-kormányzatnak is gyanús lett, hogy a félvezetőipar úgy tartja a markát a közpénzmilliárdokért, hogy bizonyos cégek gyanúsan könnyen megúszták a csiphiányt. A Dell szállításaiban alig voltak fennakadások, és az iPhone 12 bejelentésének két hónapos csúszásán kívül a nemrég saját tervezésű processzorokra átálló Apple-nél sem voltak említésre méltó problémák.

Bidenék ezért egy hidegháborúban fogant nemzetbiztonsági törvényre hivatkozva kötelezővé tették a félvezetővel foglalkozó cégeknek, hogy jelentsék raktárkészleteiket és eladásaikat – ebből kiderülhet ugyanis, hogy ki az, aki feleslegesen sokat vásárolva gerjeszti a hiányt, és ki az, akinek a piaci árnál jóval kedvezőbb különmegállapodásai vannak a félvezetőgyártókkal. A videókártyák vonatkozásában is inkább szervezési, mintsem kínálati problémát jelent az, hogy a hiánygazdaságra ráépült egy kereskedőhiéna-réteg, amely egész nap az internetet lesi, nagy tételben felvásárolja a gyártóktól a kevés elérhető alkatrészt, majd pofátlan árakon helyezi ki őket az elektronikus piactereken. A hiénák jellemzően magánemberek, de nem várt fordulatként betört közéjük az egyik legnagyobb amerikai elektronikai üzletlánc, a Best Buy is: a rendkívül keresett és szinte sehol nem kapható Playstation 5 játékkonzolt csak az évi kétszáz dolláros (62 ezer forintos) tagsági díj befizetése után lehet nála megvásárolni.

Egyelőre az autóipar is abból főz, ami van – iparági szakértők szerint év végéig nyolcmillió kocsival kevesebb készülhet el a tervezettnél, ami akár 110 milliárd dolláros bevételkiesést is jelenthet a gyártóknak. Ráadásul már a harmadik negyedév is katasztrofálisra sikerült, és a legnépszerűbb, legnyereségesebb, legmodernebb modelleken kívül szinte semmibe nem jut csip. A Cadillac addig is a Super Cruise vezetőasszisztens nélkül szállítja óriási hobbiterepjáróját, az Escalade-et, a General Motors konszern több modelljéből kihagyja az üzemanyag-megtakarítást szolgáló automatikus hengerlekapcsolási funkciót, a Nissan pedig a navigációs rendszereket kénytelen kispórolni.

És jön a magnéziumhiány is

Ha pedig mindez nem lenne elég, rendkívül rossz hírek érkeztek az ősz folyamán a kínai magnéziumiparból is. Kína évek óta egyre szigorúbb emissziós célokat szab magának, ezt azonban eddig még nem követte az elsősorban szénre építő energiamix – így az év végéhez közeledve a helyi hatóságok elkezdték leállítani a területükön fekvő nagyobb szénerőműveket, hogy teljesítsék a normájukat. Ez óriási energiaválságba sodorta az országot, így a helyi hatóságok időről időre visszafogják a nagyobb energiaigényű iparágakat – ez pedig a magnéziumipart, amely nemcsak sok áramot fogyaszt, de az acélgyártásnál ötször több szennyező anyagot bocsát a légkörbe, hatványozottan érinti. Ez érte most utol Senhszi tartomány Jülin városát, amely önmagában a kínai magnéziumtermelés felét adja: a város ötven magnéziumkohójából az év végéig harmincöt bezár, a többi csak kapacitása felén termelhet. Az európai gépjárműiparnak ez azért kellemetlen, mert a karosszéria alumíniumötvözetét rendszeresen erősítik magnéziummal, autónként átlagosan 15 kilogrammal.

Kína a világ magnéziumának 87, az Európában felhasznált magnéziumnak a 95 százalékát állítja elő, amióta a kontinens a kétezres évek elején az olcsó kínai importáru csábításának engedve leépítette gyártókapacitását. Európa magnéziumkészletei az előrejelzések szerint november végére kimerülnek – nagy mennyiségű tartalékot már csak azért sem lehet felhalmozni, mert a magnézium három hónap után oxidálódni kezd. A fém évekig stabil, 14–20 ezer jüanos tonnánkénti ára most megugrott, augusztusban a múlt év azonos időszakához képest 230 százalékkal, tonnánként 42 ezer jüanra nőtt, szeptemberben pedig már 70 ezer jüan fölött járt. Mivel Kína a saját készleteiből minden bizonnyal nem az európai gépjárműipart tervezi majd megmenteni, a hónapok óta saját gyárudvarukra termelő autógyártók végre fellélegezhetnek: nem sokáig kell félkész kocsikat nézegetniük a telepeiken, ha a csiphiány miatt befejezhetetlen járművekhez már karosszériát sem tudnak majd előállítani.

***

Nyitókép: Shutterstock