csapatvezető
Elképesztő két évet éltünk át. A semmiből csapatot alapítottunk, felépítettünk egy kamiont vagy kétszer, majd a koronavírus teljesen tönkretette a 2020-as versenyszezonunkat. Szoknunk kellett még az Európa-bajnokság légkörét, a vele járó extra kihívásokat, és rengeteget kellett tanulnunk. Révész Bálint kitartó volt, elkötelezett a projekt iránt, és hitt bennünk. Megesett, hogy igazságtalanul kaptunk büntetést egy-egy versenyhelyzet miatt, s előfordult az is, hogy magunk nehezítettük meg a dolgunkat. Mindezek ellenére sikerült mindaz, amit az elején elterveztünk, szenzációsan teljesített az istállónk. Köszönöm minden egyes szerelőnknek, Kiss Norbinak, Bakó Csaba versenymérnöknek, Keczán István főkonstruktőrnek, a teljes Révész-cégcsoportnak és mindazoknak, akik segítettek az elinduláskor, illetve az eddigi két idényben. Úgy gondolom, hogy 2022-ben még felkészültebbek lehetünk, mert végre nagyobb akadályok nélkül magunk mögött tudhatunk egy teljes szezont. Nem titok, Norbinak a negyedik bajnoki címéért hajtunk, és meg akarjuk védeni a Révész csapat bajnoki címét is.
Bakó Csaba