Érzelmes hurok

Gulyás Márton azt nyilatkozta a napokban, hogy ha egyszer, nem biztos, hogy jövőre, de még az ő életében, ismét az úgynevezett baloldal kerül hatalomra Magyarországon, akkor az lesz majd az igazi erőpróba, hogy az úgynevezett győztesek képesek lesznek-e a méltányosságra.

Igaza van a partizánnak, aki tarthatná magát karbonárik, gerillák, maquisard-ok, kurucok, betyárok, szegénylegények utódjának is, és bizonyára tartja is, mégis az olasz partigiano szóból eredő elnevezést választotta, és ezzel is üzen nekünk, és ez az üzenet nem is ellenszenves, amennyiben azt jelenti, hogy álljunk ellen mindenféle megnyomorító, kizsákmányoló, emberi méltóságunkat semmibe vevő hatalomnak.

Egyetértek, ne hagyjuk magunkat megnyomorítani, kizsákmányolni, emberi méltóságunkban megsérteni. Ám fentebb idézett gondolatát kiegészíteném: a méltányosság valóban ragyogó éke a győztesnek, de azért a vesztesnek, sőt a nem harcoló átlagembernek, az elgyötört családanyának, a tétova családapának, a túlterhelt tanárnak is díszére válik. A méltányosság – és rokonai, mint mondjuk az együttérzés, türelem, kölcsönös tisztelet, nagylelkűség – nem a győztes vagy a vesztes erénye, hanem az emberé, aki ha meg van áldva (vagy verve) vele, mindenféle állapotában él vele.

Tudom, hogy a politikus másként működik, mint az ember. Tudom, hogy emberi érzelemre képtelen politikusok is osztogatnak kegyelmet, ha arra számítanak, hogy az többet hozhat a konyhára, mint a kegyelem megtagadása. Tudom.

Gulyás Márton azt is állítja, hogy hiába a tizenkét év, hiába a százmilliárdok, a kultúra területén a kormányzó erő nem tud sikert felmutatni, nincsenek művek, műhelyek, intellektuális pezsgés.