Az örök Mutti – leköszön a német kancellár

Greczula Levente László írása a Mandiner hetilapban.

Összegombolt blézerrel, kezében táskával, a kamerának háttal távozik a Bundestag üléséről – tipikus kép Angela Merkelről, amelyet a sajtóügynökségek delegált fotósai talán már több százszor elkészítettek az elmúlt évek során. 2021. szeptember 7-e volt az utolsó alkalom, amikor ezt a fényképet még kancellári minőségében lehetett elkattintani. Sokan vannak, akik régóta várták ezt a napot, a Merkel-korszak végét. Mert korszakról van szó, és nem csak azért, mert Angela Merkel tizenhat éven át vezette a német kormányt. Ebben a több mint másfél évtizedben a német politika stílusa egyre inkább Merkeléhez idomult, ami súlyos kihívást jelent majd a kancellár visszavonulása után politizálóknak – mind Németországban, mind pedig európai szinten. De vége lesz-e ennek a korszaknak?

Kasi
Angela Merkel több mint másfél évtizede a tévékészülé­keinkbe és a számítógépeink képernyőjére költözött. Így vagy úgy, de a mi életünk részévé is vált, pedig alig tudunk róla valamit – amihez a német média tudatos mítoszteremtése is hozzájárult. Itt van tehát az ismerősünk a tévéből, aki beengedte a menekülteket, aki rombuszt formáz az ujjaiból, aki mindig határozott és higgadt, és akiről még azt sem tudjuk, hogyan került a Német Demokratikus Köztársaság végnapjaiban a csúcspolitika közelébe.

Merkel akkor már Merkel volt. Legalábbis ami a nevét illeti. 1954-ben, amikor Hamburgban megszületett, a Kasner nevet írták az anyakönyvi kivonatába. A Kasner család az evangélikus lelkész édesapa, Horst nyomán Angela Dorothea születése után nem sokkal Quitzow-ba, majd Templinbe költözött, mivel Kelet-Németországban kevés volt a lelkipásztor. „Kasi” – ahogy barátai akkoriban nevezték Merkelt – élete az érettségiig a végtelen brandenburgi erdők vidékén zajlott. Angela átlagos tinilány volt: néha cigizett, néha becsípett, eljárt a kommunista ifiszervezet, a Szabad Német Ifjúság rendezvényeire, keveset beszélt, de sokat tanult – különösen a matematika és az orosz ment neki jól.

A kiváló érettségi után Angela Kasnert Lipcsébe szólították a tanulmányai. Fizikushallgatóként egy éjszakai bárban pultozott, de diáktársai nem úgy emlékeznek rá, mint aki gyakran kirúgott volna a hámból. Egy moszkvai diákcserén aztán találkozott egy Ulrich Merkel nevű fiúval, ez pedig gyökeresen megváltoztatta az életét. A pár 1977-ben egybekelt, de a frigy nem tartott sokáig. Angela 1981-ben úgy döntött, elhagyja Ulrichot. Csak a nevét tartotta meg.

Mädchen
De hogyan került Angela – immár – Merkel a politika világába? Arról megoszlanak a vélemények, hogy pontosan mit csinált a Szabad Német Ifjúság rendezvényein. A kancellár azt állítja, hogy a színházlátogatások szervezésével megbízott kulturális titkárként tevékenykedett, mások úgy emlékeznek, hogy inkább az agitprop osztály foglalkoztatta – neki viszont ez egyáltalán nem rémlik.

Mindenesetre ott volt, amikor a Demokratikus Ébredés nevű párt elindult az NDK történetének első és utolsó szabad választásán. A párt a Horst Kasner parókiája körül szerveződő civil körből nőtt ki. Merkel is így került vele kapcsolatba. Nem véletlen, hogy ezt az alakulatot nem szokás számontartani a keletnémet rendszerváltó pártok között: néhány nappal a voksolás előtt kiderült, hogy vezetője, Wolfgang Schnur ügynök volt. A Demokratikus Ébredés – amelynek a későbbi kancellár ekkor a szóvivőhelyettese volt – egy százalékot sem kapott a választáson. Angela Merkel egy darabig a Lothar de Maizière-féle keletnémet koalíciós kormány helyettes szóvivőjeként dolgozott. Határozott, higgadt stílusa hamar kiemelte munkatársai közül. Ekkoriban ismerkedett meg Helmut Kohllal is.

Vajon mit láthatott az „örök kancellár” a helyettes szóvivőben, hogy gyorsan minisztert csinált belőle? Angela Merkel jelleme keveset változott, amióta a politika közelébe került. Az a háttérbe húzódó, csendesen elemző, kiváró attitűd, amely annyi stratégiai sikert hozott neki, már ekkor is meghatározta – Kohl mégis a szárnyai alá vette, mein Mädchennek, vagyis kislányomnak szólította, s nő- és ifjúságügyi miniszterként meghívta a kabinetjébe.

A sors furcsa fintora, hogy végül a „kislány” feladata lett kiadni Kohl útját. Az évszám 1999, az apropó a Kereszténydemokrata Unió (CDU) történetének egyik legsúlyosabb válsága, a pártfinanszírozási botrány. Miután komolyan felmerült annak a gyanúja, hogy Kohl alatt a CDU több millió márkányi szabálytalan pártadományt fogadott és titkolt el, az 1998-as választási vereség után lábadozó formáció lépéskényszerbe került. Helmut Kohltól borzasztó nehéz volt mind elhatárolódni, mind megszabadulni – ahhoz túl sok híve volt a párton belül. Főleg olyanok, akik Merkelhez hasonlóan Kohlon keresztül akartak pártkarriert csinálni.

Angela Merkel ekkor vakmerő lépésre szánta el magát: közzétett egy írást a Frankfurter Allgemeine Zeitungban, amelyben dicshimnuszok csokrába kötve tulajdonképpen felszólította a pártot, hogy szabaduljon meg a kellemetlenné vált tiszteletbeli elnöktől – mint fogalmazott, „ahogy a kamaszkor végén, le kell válnunk az otthonunkról”. Közel sem volt biztos, hogy Merkel túléli azt a lökéshullámot, amelyet a levél okozta robbanás keltett. Megúszta, de kellett hozzá egy jó adag szerencse is.

Angie
Kancellárjelöltként Merkel 2005-ben azt ígérte, hogy visszaszerzi az emberek politikába vetett bizalmát. Nem mondhatnánk, hogy hibátlanul átment volna az üzenet: noha a németek jó része akkor már torkig volt a szociáldemokratákkal, a kereszténydemokraták és Merkel választási kampánya olyan gyengén sikerült, hogy a felmérésekben prognosztizált jelentős CDU-előny a választás napjára mindössze egyszázalékosra zsugorodott. A kampánycsapat az Angie című Rolling Stones-opust is bevetette, ami több szempontból is kapufának bizonyult: sem a műfaj, sem a szöveg nem passzolt a jelölt és a kampány szellemiségéhez, és még a zenekartól is elfelejtettek engedélyt kérni a dal használatára.

Nagykoalíció alakult tehát, ahogy a 2009 és 2013 közötti időszakot leszámítva mindig. A Németország Szociáldemokrata Pártja (SPD) ekkor még nem volt olyan házias, mint amilyenné az utóbbi évekre vált. És Merkelnek eleinte nem is ment túlságosan jól a kormányrúdnál. Két hasonló erejű párt koalícióját kellett irányítania, amit nem is csak a CDU–CSU és az SPD közötti folyamatos konfliktusok nehezítettek meg, hanem az uniópártokon belüli csörték is. Egy ilyen helyzet még egy sokat látott kormányfőt is megizzasztott volna, nemhogy egy olyat, akinek ez az első ciklusa.

Az, hogy Angela Merkel idővel kirobbanthatatlanná vált a kormány éléről, talán nem is csak rajta múlt. A Muttit (az Anyut) korunk egyik legkiválóbb válságkezelő politikusaként tartják számon, nem is érdemtelenül. Már az első ciklusában, a 2008-ban kezdődő gazdasági válság során bizonyította, hogy higgadt stílusával képes Németországot biztos kézzel átvezetni a krízishelyzeteken. A válságok pedig csak jöttek és jöttek, még ha a kényelem homeosztázisába dermedt társadalom jó része a saját bőrén talán nem érzékelt is belőlük sokat. De Merkel igen: neki magától értetődött a banki betétek állami biztosítása, az euróövezet megmentése, az ukrajnai válságkezelés, a menekültek beengedése – „alternativlos”, azaz alternatívátlan, ahogy ő mondta. 2010-ben ez lett az év legnépszerűtlenebb szava Németországban. És talán adott egy jó ötletet pár elégedetlen nyugatnémet jogásznak és közgazdásznak, aki aztán 2013-ban megalapította az Alternatíva Németországért nevű pártját.

Mutti
Mert Angela Merkel kancellárságával és politikafilozófiájával lehet elégedetlennek lenni. Jellemző kritika, hogy vezetése alatt a kormány működése még lassúbbá és körülményesebbé vált. Sokszor játszott kivárásra, mintha azt remélte volna, hogy az ország vagy az EU problémái maguktól megoldódnak. Ez a magatartás meggátolta a gyors politikai döntéshozatalt olyan helyzetekben, amikor létfontosságú lett volna – például a koronavírus kezelésekor. Más esetekben viszont éppen az átláthatatlan döntéshozatal miatt állították pellengérre a kancellárt, mint hat éve, amikor lényegében egymaga döntött arról, hogy több mint egymillió menekültet enged be Németországba.

A lapunknak korábban nyilatkozó politikatudós, Andreas Rödder a koncepciótlanságban látja Angela Merkel kormányzásának legnagyobb hibáját. És valóban: bár a Mutti tehetségesen kezelte a válságokat, hivatali ideje alatt Németországnak nem sikerült megoldást találnia egy sor olyan problémára, amely részben már az ő hatalomra kerülése előtt is fennállt. Hiába vált Merkel kormányzásának egyik legfontosabb eszközévé a mobiltelefon és az sms, Németország vidéki részein ma is pocsék a térerő. Hiába költözik napjainkban lassan minden az internetre, Németország borzasztóan áll a digitalizáció terén, Merkel tizenhat éve alatt alig sikerült ebben előrelépni. Hiába tematizálja a közéletet a világon szinte mindenhol a klíma­változás, Németországnak az előző másfél évtized­ben csak tessék-lássék sikerült bármit is tennie azért, hogy csökkentse károsanyag-kibocsátását – látványos atomerőmű-bezárásokra futotta, de a szénerőművekhez még mindig úgy ragaszkodik a CDU, mint az egyszeri német középosztálybeli a szuper-környezetbarát városi terepjárójához.

Angela Merkel tizenhat év után önszántából távozik a berlini kormányzati negyedből. Olyan volt ő Németországnak, akár egy süppedős fotel, amelybe belesimulva az ország kicsit elrejtőzhetett a világ problémái elől. A társadalom nagy része szépen hozzászokott ehhez a kényelemhez, a pártok pedig engedelmesen legyártották Merkel-pótló jelöltjeiket a 2021-es választásra.

Nyitókép: imago images / Emmanuele Contini via Reuters Connect