A döntés indokolása szerint a Facebook elleni vádak teljesen megalapozatlanok voltak. A kereset szinte semmi kézzelfoghatót nem tartalmazott azon lényegi kérdés tekintetében, hogy a társaság mekkora hatalommal bír az érintett piacon. Hogy a bíróság döntése helyes volt-e, nem tisztem megítélni. Amúgy meg szerintem az egész ügy koncepcionálisan hibás. A Facebooknak versenyjogi eszközökkel nekimenni olyan, mint szalmabábokkal hadakozni. Az igazi célpont teljesen máshol van. Mintha a közösségi portál a tisztességesen versengő piacon okozná az igazi károkat, és nem annak évezredes módjában, ahogy az emberek információhoz jutnak, véleményt formálnak és eszmét cserélnek. Itt maga a demokrácia az áldozat.
Itt az ideje, hogy szembenézzünk a Facebook jelentette igazi veszéllyel”
Nem tudom, honnan a vonzalom a jogászoknál a szalmabábokkal való hadakozáshoz, de utolérhetetlen mesterei a műfajnak. A kortárs jogtudósok közül Ronald Dworkint kritizálták sokszor azzal, hogy nem szakmai riválisai valós nézetét támadja, hanem annak egy testreszabott, felpuhított verzióját, amivel aztán könnyen elbánhat. Nyilvánvaló, hogy ezt a trükköt ő is csak elleste a régiektől. Számomra a legszomorúbb az a generációkon átívelő eset, amelynek áldozata John Austin angol jogtudós. Pedig ő alkotta meg a legegyszerűbb és egyben legnagyszerűbb jogfogalmat. Eszerint a jog a szuverén általános parancsa, és ha nem teljesül, azért büntetés jár.