Harminc éve robbant – újra – Európa örök puskaporos hordója, a Balkán. A jugoszláv polgárháború eredménye százötvenezer halott és négymillió menekült, gazdasági válság és gyűlölködés a korábbi prosperitás helyett, nem utolsósorban pedig a délvidéki magyarság kollektív megsebzése.
Veczán Zoltán írása a Mandiner hetilapban.
1991 nyarán tört ki a délszláv háborúnak nevezett konfliktussorozat, amelynek végére az egykori szocialista, mégis külön utas Jugoszlávia hat részre szakadt. Emlékezetes: a Josip Broz Tito vezette soknemzetiségű államalakulat kimondottan prosperáló, a blokkon belül nyugatias országnak számított.
„Kicsit irigykedtek is a látogatóban járó magyarországi barátok, hogy még a kistelepülések szupermarketjeiben is lehetett legálisan nyugati árukat kapni, mi világútlevéllel utazhattunk, mint a nyugatiak” – számol be a helyzetről Szeghő Patrik, az MCC Geopolitikai Műhelyének kutatója. 1984-ben Zentán született, s történészként a délszláv területeket kutatja, így mind saját élményei alapján, mind kutatói perspektívából átlátja a helyzetet. Emlékeztet: a Vajdaság népessége a hetvenes évektől nőtt, s az anyagi mellett viszonylagos kulturális biztonság, jó viszony jellemezte a helyi szerb–magyar együttélést.
A negyvenes évekbeli népirtáshoz és az 1991 utáni világhoz képest tehát idilli volt ez a korszak. Főleg az átgondolatlan hitelfelvétel miatt is erősödő gazdasági válság vetett neki véget, amely miatt nyugati szakértők már az 1984-es szarajevói téli olimpia idején kongatták a vészharangot. Az állam egységét jelentő Tito elnök 1980-as halála után a föderáció is meggyengült. „A nyolcvanas években mindenki érezte a saját bőrén is, hogy hatalmas a baj, mindenekelőtt gazdasági téren” – mondja lapunknak Losoncz Márk újvidéki filozófus. A helyzet számunkra is ismerős: infláció, 1,4 millió munkanélküli és általános bizonytalanság. Jugoszláviában erre rátett egy lapáttal a szövetségi berendezkedés, a horvátok és a szlovénok úgy érezték, aránytalanul sarcolják őket a szegényebb tagállamok kedvéért; egy 1987-es felmérés szerint, mint Losoncz felidézi, a szlovénok többsége már függetlenségpárti volt.
Horvátországban és Szerbiában is erősen nacionalista vezetők jutottak hatalomra – Szerbiában 1989 májusában Slobodan Milošević, Horvátországban egy évre rá Franjo Tuđman. A szlovénok elszakadási vágya volt a legegyértelműbb, és ott nem éltek szerbek, így – bár a horvátokkal egyszerre, 1991. június 25-én kiáltották ki függetlenségüket – a rövid, úgynevezett tíznapos háborúval pontot tettek az ügy végére. Ezzel szemben az első lövések a szerb–horvát konfliktusban már egy évvel korábban eldörrentek Horvátország szerbek lakta, Krajina nevű részén. Ahogy a filozófus fogalmaz: Horvátországban a szerbeket mint az államszervezet konstitutív részét megdöbbentette a dolgok alakulása, mindenekelőtt az, hogy egyik pillanatról a másikra számkivetett kisebbséggé váltak. 1991 márciusában ezért kikiáltották a Krajinai Szerb Köztársaságot, Miloševićék és a még egyben lévő Jugoszláv Néphadsereg hathatós támogatásával. A horvát nyilatkozat után kitört a háború, majd jött az ENSZ BT fegyverembargója, amely elsősorban a kevésbé felszerelt horvátokat sújtotta.
Ez a háború területileg nem nagyon érintette a Délvidéket, de hátországként alaposan megszenvedte a hatásait, gazdaságilag semmivel nem kevésbé, mint a széteső ország többi része. „Kegyetlenül lerongyosodtunk” – festi le a helyzetet Szeghő Patrik. Felidézi gyerekkori emlékeit: a hiperinflációt – amit akkoriban a márka, most megszokásból az euró használatával ellensúlyoznak –, a fizetések, a nyugdíjak csúszását, a devizamegtakarítások zárolását vagy elvételét. Jellemző volt akkoriban a benzinhiány – mint Szeghő meséli, ő maga is „csempészett”: szülei ráültették egy kanna benzinre, amikor visszafelé jöttek Szegedről – és az áramkorlátozás. „Igen sok gyertyafényes vacsora volt akkoriban” – ironizál a történész. A helyzet a háború bosnyák szakaszában csak tovább romlott. Közben a privatizáció is megkezdődött, az 1945-ben és az után elvett földek ügyére maffiamódszerekkel telepedtek rá ügyvédek – sorolja.
Az őszi iCon Gazdaságpolitikai Konferencián arra keresték a választ az előadók, mit jelent napjainkban brandként Magyarország. Igyekeztek annak is utánajárni, mi a titka azoknak a magyar cégeknek, márkáknak, amelyek világhírűvé válnak.
Morgan Muchnick Gulyás Virágnak a politikai polarizációról, a közösségi média hatásáról és a Z generáció befolyásáról beszél, hangsúlyozva a párbeszéd és a kontextus fontosságát a globális politikában.
Elindul a DPK országjárása, amellyel még több helyszínen, személyesen is össze szeretnék kapcsolni a hazájukért tenni akaró polgárokat. A háborúellenes gyűlés első állomása: Győr.
Aki békét akar, az a miniszterelnökkel tart a mai háborúellenes gyűlésen Győrben.
Betelt a pohár a külügyminiszternél.
Az összeomló balkáni energiaellátás már most súlyos következményeket ígér.
Az emberkép alapvető megváltozása nélkül az emberiség bármilyen jövőképéről beszélni „nem egyéb, mint szentimentális, tünékeny álmodozás.” Kocsi Lajos írása.
Az atomkatasztrófa első áldozatának özvegye hosszú évtizedekig volt a tragédia élő emléke — most őt veszítette el a világ.
