„A zenével nem kell távolságot tartani”

Klementisz Réka interjúja a Mandiner hetilapban.

Félplayback bulizenével, egész jó hangszereléssel könnyű megvenni a szülőket, rajtuk keresztül a gyerekeket. Ehhez képest tavaly egy autentikus népzenére épülő meselemezzel, a Kerekerdővel tette le az asztalra a névjegyét. Miért?
A Kerekerdő hatvan százalékban valóban autentikusan megszólaló magyar népzenére épül. Pedig még csak nem is igaz rám, hogy gyerekkorig visszanyúló népzenei gyökereim lennének. Klasszikus zenén, irodalommal spékelt zenés hangjátékokon nevelkedtem, és csak később vonzott magához a népzene, majd a világzene. Anyám sokat hallgatta Sebő Ferenc versmegzenésítéseit, Cimbora és Muzsikás-lemezeket, ezeket szívtam magamba én is. „A gyerek csak kicsi, nem hülye” – mondja Weöres Sándor, és milyen igaza van! Hiszek a családi mintákban, abban, hogy az otthoni tapasztalatok határozzák meg elsődlegesen a későbbi valónkat, és bár lehet tagadni a mintát, engem a saját mintám megerősített. Mai eszemmel énekes-zeneterapeutaként már azt is pontosan tudom, hogy a zenei anyanyelv megszerzése – azoknak, akiknek megadatik – az anyai kapcsolódás más módjaival minimum egyenértékű alapélményt jelent. Anyánk hangját hallani énekelve, mondókázva, beszélve olyan impulzus, amelynek rendkívül erős hatása van a személyiségfejlődésre. Ha ez a semmivel nem pótolható hang ráadásul olyan ölbeli játékokon, dalokon, zenén keresztül jut el hozzánk, amely az anyanyelvi kultúránkban gyökerezik, a hatás még erősebb. A Kerekerdő koncepciója ezen a meggyőződésen alapszik, azzal a reménnyel, hogy a szülők népzenével kapcsolatos, esetleg rossz beidegződéseit is újra tudja keretezni. Piros párta, műanyag baba magyarosba öltöztetve, rutyutyu… Sokaknak ismerősek, holott a népzene, a népi kultúra valami csontig hatoló, elementáris erő közvetítéséről szól.

Gyerekeknek énekel, de a szülőkre kacsint?
Persze, hiszen szülő és gyerek jellemzően közösen hallgatnak zenét. Nem mindegy, hogy mit, akár napi tízszer. A gyerekek megkapaszkodnak a zene által nyújtott biztonságban, ha valami már ismerős, újra és újra kérik. Ahogy mozogni kezdenek rá, énekelnek, élményt szereznek saját magukról, a kifejezőerejükről. Akkor igazán jó egy lemez, ha a szülőben is gátakat szabadít fel, megénekelteti, erőket mozgósít benne. Sok szülő írt nekem a tavaszi karantén heteiben, hogy a lemez bébiszitterként működik. Ötven percen át magával ragadta a gyerekeket, teljesen bevonódva hallgatták. A Kerekerdő egyszerre erős mesei és zenei világ. Hiszem és tapasztalom is, hogy képes felvenni a versenyt a mozgóképpel. Az egyéni, zenére való képalkotás, történetszövés, a képzelet stimulálása nagyon fontos. Nem vagyok ortodox mozgóképellenes, de az arány mára egészségtelenül elbillent a belső képalkotás rovására. Egy adhd-s kisfiú anyukája is írt, hogy rákattantak a lemezre, de úgy veszi észre, hogy talán túl intenzív hatásegyüttes is a kisfiú működéséhez képest. A folytatásban gondolnom kell azokra is, akiknek kevesebb ingerre van szükségük. A zeneterápia ugyanis nem arról szól, hogy ha beteszek egy kis Mozartot, bárki azonnal kisimul. Egy kamaszban ellenállást szülhet, másban megnyugvást, befogadótól függ. Sokfélék a gyerekek is, a zene szövetének megalkotásakor ezzel is számolni kell.