Ha a csend beszélni tudna

Ahány ház, annyi szokás. Főzésben, pénzügyekben, gyermeknevelés területén. Aztán e népi bölcsesség a család legszemélyesebb szférájának határán annak rendje és módja szerint érvényét is veszti, amint politikára terelődik a szó. A családok döntő többsége ugyanis – tetszik vagy nem – képtelen feltartóztatni a küszöbön dörömbölő történelmet. Ez nem az az ország, ahol a közélet ügyei illedelmesen kopognak. Közvetlen jelenlétük adottság, szinte kötelesség minimum tudomást venni róluk, miközben a feldolgozásukhoz nincsenek megfelelő eszközeink. A 20. század eseményei kibeszéletlenségek formájában gyakran még ma is kísértenek, erre rakódnak a jelen hiszterizált közbeszédéből táplálkozó indulatok. Nálunk a politika egészen a vasárnapi terített asztalig gyalogol, belemászik a levesestálba, és megkeseríti a tartalmát. Ugyan ki ne ismerné azt a kellemetlen mellékízt, amelyet egy-egy rokon csípős állítás formájában belekever az ünnepi menübe? Lehet tehát akárhány ház, szokás, ez esetben csak kétféle van. A jól koreografált, nagy közös szitkozódás és háborgás; illetve az a csend, mely bizonyos témákat évek vagy már hosszú évtizedek óta övez.

Hosszú autóút vezetett a magyar tenger partjára. Sofőrömmel beszélgetésbe elegyedtünk. Nem volt nehéz, alapvetően hasonló a világszemléletünk. Ő emberekkel foglalkozik, szituációs helyzeteket teremtve görcsöket old. Hivatása régi élményekből táplálkozik, már gyermekként is azt tapasztalta, hogy lehet beszélni depresszióról, fogyatékosságról, közeli rokon haláláról. Lehet, sőt néha kell is. Mert attól, hogy nem beszélünk róla, nagyon is létező emlékként feszít odabenn. Aztán elmesélt egy családi történetet. Nem a sajátját. Ahol az édesapa börtönben ült 1956 után. Erről azonban évtizedekig nem lehetett beszélni. Maga az érintett sem akart. A rendszerváltozás ugyan sok tekintetben a nagy fellélegzés időszaka volt, ez a történet betonszilárd tabu maradt. Máig az.

A kibeszéletlenség mint „megoldási stratégia” azóta is modellként szolgál. Noha a politika és kapcsolt részei mint közügyek nagyon is valóságosan alakítják sorsunkat, tapasztalatom szerint egyre nő a hallgató családok aránya.