A méhek és a madarak is neki dolgoznak

Takács Zsolt és Oláh Dániel írása a Mandiner hetilapban.

A Csányi Állami Gazdaság az államszocializmusban mintagazdaság volt, területén Traubisoda-üzem is működött. A rendszerváltozás idején a gazdaság csődbe ment, ekkor az egyik ott dolgozó mérnöknek, Simon Attilának lehetősége nyílt a terület bérlésére, majd később megvásárlására.

A vételárat két év alatt sikerült kitermelnie, amihez hozzásegítette, hogy fiatalabb korában hosszabb időt töltött gyakorlaton Hollandiában: „A rendszerváltozás idején egy mérnök itthon nemigen végzett kézi munkát a mezőgazdaságban. Képeztek okos fejeket kéz nélkül és fizikai munkát végző alkalmazottakat gondolkodó fej nélkül. Én rengeteg manuális munkafolyamatot megtanultam külföldön, tisztában voltam azzal, hogyan kell egy közepes méretű gazdaságot metszéssel, permetezéssel, fajtacserével művelni” – meséli. Nem volt könnyű, tíz emberrel kezdtek dolgozni 1992-ben, és volt olyan időszak, amikor csak öten maradtak. A létszám máig nem nőtt érdemben, a technológia viszont óriásit fejlődött.

A kezdeti időszakban, a kilencvenes évek közepén Simonéknál is problémát jelentett a forráshiány: a kamatok húsz-harminc százalék körül alakultak, az infláció pedig erős volt, ami nagyon nehéz helyzetet teremtett. Külföldi tapasztalatainak köszönhetően azonban piaci és technológiai előnyt szerzett, így nőtt a 34 hektáros terület 102 hektárosra.

„Ma a legnagyobb kérdés az, hogyan tudunk beépíteni a gazdaságba környezettudatos elemeket. Sikerült például 50 hektárt lefednünk mikroszórófejes öntözőrendszerrel, amely nemcsak a vizet pótolja, hanem klimatikusan is elősegíti a tápanyag beépülését” – magyarázza. A tápanyagok megfelelő utánpótlását levélanalízisre építő technológiával ellenőrzik. A mikroszórófejes és csepegtető, veszteség nélküli öntözéssel évente több millió liter vizet takarítanak meg. Saját meteorológiai állomással is rendelkeznek. Mindez nagyjából húszszázalékos költségcsökkenést eredményez, amihez még hozzájön a napelemek és alacsony fogyasztású ledizzók használatából fakadó megtakarítás.

A tápanyag beépülésének kedvez a humuszos homoktalaj is, amelynek a felmelegedése és a vízfelvevő képessége is kiváló. A hagyományos földbe nehezen szivárog be a víz, aszály esetén jókora repedések keletkeznek rajta, a talaj összezsugorodik, és nem tud megfelelő teret adni a növényeknek, ezzel szemben a három–öt százalék humusztartalmú, könnyű helyi talaj olyan egyedi mikroelemeket és tápanyagokat tartalmaz, amelyek különleges ízt adnak a gyümölcsöknek.

Simon Attila gyümölcsösében állandó kollégává váltak a méhek és a madarak is. A gazdaság nyolc éve kapcsolódott be a méhlegelők kialakítását célzó programba: virágokat, egyéb növényeket ültetnek a gyümölcsfák közé, hogy a házi méhek mellett a poszméhek is jól érezzék magukat, és ne költözzenek el. Nyolcszor-kilencszer több méhet sikerült megtartani, mint tervezték, előfordult, hogy a huszonöt kilométerre fekvő Mátrából is átrepültek hozzájuk. A poszméhek előnye, hogy nem befolyásolja őket annyira a hő, mint a házi méheket, így napkeltétől napnyugtáig porozzák a virágokat. Ezenfelül méhgarázsokat is kialakítottak Simonék, ahol apró vadméhek nevelkednek.

A madarak védelmére odúkat létesítenek a területen, télen folyamatosan táplálékot is kihelyeznek. Ezzel sikerült helyben tartaniuk a ragadozómadarakat, amelyek a gazdaság számára igen hasznos tevékenységet, a pockok és az egerek gyérítését végzik. Ritka és védett fajok is megtelepedtek itt, például a kék vércse és a barna rétihéja.

A gazdaság a méhek és a madarak védelmén túl is összhangra törekszik a helyi környezettel: saját hangyakolóniája van, és füvesítési programot is megvalósítanak a területén. A klímaváltozás egyre fontosabb tényező. „Sokatmondó tény, hogy már Svédországban is megkezdték a bortermelést, Stockholm környékén több tíz hektár szőlőt telepítettek. Erre tíz évvel ezelőtt gondolni se mertem volna” – jelenti ki a vállalkozó.

A gyümölcstermesztés változó környezetéről szólva megjegyzi: „Jelentős probléma, hogy a külföldi termékek jócskán ár alatt kerülnek be a magyar boltokba. Az utóbbi években emiatt sokan hagyták ott a termelést.” Az olcsó termék nemcsak délről, hanem a térség más országaiból is érkezik: például a lengyel alma és bogyós gyümölcsök komoly konkurenciát jelentenek a hazaiaknak, ennek következtében Magyarországon szinte meg is szűnt a málna- és a ribizlitermesztés. A külföldi termelők a kormányzatuk támogatását élvezve a magasabb szállítási költségek ellenére is nyomott áron tudják eladni a terméküket. Amolyan szürke támogatások ezek, nem közvetlenül a terméket, hanem a gazdasági és termesztési környezetet támogatják. „Legtöbbjük szubvencionális gazdaság, és hatalmas központokkal rendelkezik, ezért kisebb fajlagos költségekkel dolgozik. A magyarok az összefogás hiánya miatt nagyon lemaradtak, így nem tudnak egyszerre akkora mennyiséget szállítani, amellyel legyőzhetnék a külföldi termékeket.” A mezőgazdaságunknak fájóan gyenge pontja a termékfeldolgozás – a gyümölcsnek a fától a fogyasztóig való eljuttatása. Hűtőházak már vannak, de a frissesség megőrzéséhez a gyors csomagolást és a szállítást is meg kell oldani, egy csomagológép viszont akár százmillió forintba is kerülhet.

A cégalapító rámutat, hogy a járványhelyzet alatt megmutatkozott a lokális élelmiszerláncok fontossága, ami javíthat a honi termékek helyzetén. „A vevők kezdenek rájönni, hogy a hazai zamatosabb és jobb, de még mindig jelentős az a vásárlói réteg, amelynek a legfőbb szempont az olcsóság. A patriotizmus valahol mindig megvolt a magyar emberekben, csak a pénztárca határt szab. Egy spanyol vagy marokkói gyümölcs hosszú utat tesz meg: 26–32 óra alatt ér Magyarországra, és rengeteg hűtőházat jár meg, amíg a hipermarket polcára kerül, mi viszont 24 órás kiszállítást tudunk biztosítani, így minden gyümölcs akkor kerül a polcra, amikor a legérettebb, a legfinomabb. De nehéz felvenni a versenyt a konkurenciával, a magyar termelő nem tudja bevinni a termékét a nagyobb élelmiszerláncokhoz – hangsúlyozza. – Mivel a vásárló elvárja, hogy az általa keresett termék tizenkét hónapon keresztül elérhető legyen, a multi számára az alma nem sokban különbözik egy fogkefétől. Ám az európai gazdasági helyzet következtében minden európai ország igyekszik előnyben részesíteni a hazait.” A kedvező folyamat itthon is érezhető: a legfontosabb négy országhoz – Ausztria, Németország, Olaszország, Hollandia – öt évvel ezelőtt még 885 agrárvállalkozás volt köthető, ma viszont már csak 700, a mezőgazdasági cégek 78 százaléka tisztán hazai tulajdonú.

Simon Attila úgy látja, a jelentős fejlesztéseken áteső magyar autóipar nagyon sok embert elszívott a mezőgazdaságból. Nem könnyű versenyre kelni egy klimatizált, nagyüzemi munkahellyel: a mezőgazdaságban fúj a szél, és süt a nap, illetve a béreket is nehéz szinten tartani. A járvány idején bíztak abban, hogy a szolgáltatószektorból kieső munkaerő áttér hozzájuk, de az eddigi tapasztalatok szerint kényelmi okokból kevesen választják a mezőgazdaságot – így marad a gépesítés. A munkaerőhiányra megoldást jelenthet a technológiai fejlesztés, de közben fenn kell tartani a mestertudást is; a gyümölcs­szedés mindig is igényes munka marad. Meglátása szerint a jövőben folytatódik a robotizáció. Óriási mennyiségű adat áll rendelkezésre, másodpercek alatt hatalmas területeket lehet megfigyelni műholdakkal, megkönnyítve ezzel a növényvédelem és a tápanyag-utánpótlás folyamatát.

Címlapkép: Ficsor Márton

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.