Michael Jackson társadalmi bőrszínéről

2020. július 08. 15:50

2020. július 08. 15:50
L. Simon László

Nagy visszhangot váltott ki az amerikai sajtóban, hogy a fehér házi motherfuckerözéssel és sok más botrányos megszólalásával hírhedtté vált, 43 éves rapper, Kanye West indul az elnökválasztáson. Mi, magyarok is jól ismerjük a milliárdos előadót, hiszen ő volt az, aki engedély nélkül használta fel a Gyöngyhajú lány zenéjét egy számában (értsd: ellopta), s csak a peres eljárás után volt hajlandó fizetni százezer dollárt a jogtulajdonosoknak. West sokáig látványosan támogatta Donald Trumpot, ám mostanában a brutális vandalizmust kiváltó Black Lives Matter „mozgalom” híve lett – bár az vitathatatlanul értelmes lépés a részéről, hogy finanszírozza a jogtalanul meggyilkolt fekete bűnöző, George Floyd árván maradt lányának az oktatását.

A másik korábbi Trump-hívő, a sokszoros milliárdos Elon Musk rögtön West mögé állt. Célja nyilvánvalóan az volt, hogy ne sérüljön az emberekkel elhitetni kívánt mítosz: az amerikai feketék hátrányos helyzetének „a ma is mindenütt jelen levő rasszizmus” az oka, nem pedig a milliárdosok uralta világ mérhetetlen igazságtalansága és kizsákmányolása. Bár én magam nagyon is híve vagyok annak az ipari innovációs eredménynek, amelyet az Elon Musk irányította Tesla autógyár elért, a Kanye Westet is támogató közéleti törekvéseit kifejezetten álságosnak tartom. Musk 17 évesen azért emigrált a szülőhazájából, a Dél-afrikai Köztársaságból Kanadába, mert el akarta kerülni a sorkatonai szolgálatot. Gondolom, a Dél-afrikai Köztársaságban bőven lenne mit tennie a faji elkülönülés politikájának máig érezhető hatása ellen, de könnyebb nagyot szóló Twitter-bejegyzésekkel hergelni az embereket, mint érdemben cselekedni. Például miközben a világot megrázta a koronavírus-járvány, és a felelősen gondolkodó vezetők próbálták kezelni a válságot, Elon Musk kijelentette, hogy „a kijárási tilalom fasizmus”. És ezzel el is rendezte a válságkezelést…

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!