A vírus koronája

Lelassultunk. Leálltunk. Leültünk. Megszűntünk. Nem mozogtunk. Nem beszéltünk. Nem nevetgéltünk. Csak vártunk, csak tűrtünk, csak bosszankodtunk, csak mindent mindenkinél jobban tudtunk, majd senki nem tudott semmit, csak azt, hogy mindenki más őrült, bolond, tudatlan, felelőtlen, tömeggyilkos, szélhámos, hogy mindenki lop, csal, hazudik, senki nem törődik semmivel, csak azzal, hogy ő meggazdagodjon. Pusztuljon a világ.

Aztán lassan-lassan kiderült az ég. Megnyíltak az ajtók. Igaz, még álarc mögött húzódott meg, már aki meghúzódott. Majd elkezdődött az őrület.

Utazni nem lehet sehová, repülő nincs, üres az égbolt, az ötvenes-hatvanas években bizonyára mindenki üvöltött, ha nem mehetett a dalmát tengerpartra vagy netán Floridába, esetleg a Kanári-szigetekre vagy az emirátusokba. És mit csinálunk most a rengeteg gyógyszerrel? A liszt, a cukor meg az egyéb élelmiszer csak-csak elfogy majd valamikor. De a gyógyszerek lejárnak. Igaz, jön majd új betegség, akkor majd új gyógyszer kell. De most annyi van a fiókban, hogy ha nem vigyázunk, unokáink is látni fogják…