Akik megkísérlik a lehetetlent

Konopás Noémi riportja a Mandiner hetilapban.

Idegtépő, megerőltető, kimerítő – még ezek a jelzők sem írják le pontosan, mit érezhettek a családok, amikor a járvány kitörésekor meglévő munkájuk mellé gyermekeik otthoni tanítását is feladatul kapták. Az anyák fakanállal, körzővel, szótárakkal zsonglőrködnek, az ügyesebbek egyszerre értekezletet tartanak, teregetnek, „meeting” alatt egyik kezükkel a tűzhelyet sikálják, a másikkal ellenőrzik, hogy elipszilonnal vagy jével írta a gyerek a tollbamondásban a rojtos szót. Az apák is porszívóznak, vásárolnak, szorzótáblás applikációkat töltenek le, magyarázzák a törtek összeadását, és hogy mi fán terem az alaki érték.

De hogy birkóznak meg a rendkívüli helyzettel azok a családok, ahol egyetlen kenyérkereső roskadozik a máz­sás teher alatt? Ahol még a karantén előtt is kihívás volt egy egyszerű hétköznap? Riportunkban bemutatunk egy kislányát egyedül nevelő vak édesapát, egy két kamasszal és egy szívbeteg kislánnyal élő asztmás édesanyát és egy sorstársának is besegítő egyedülálló anyukát.

Kiürült a családi kassza

„Életünk egyetlen része sem halad úgy, ahogy elképzeltük, talán mégis az a legnehezebb, hogy alig van munkám. 
Az emberek nem mernek masszőrhöz menni, heti harminc óra helyett mindössze négyet dolgozom” – mondja Demeter Viktor, aki kislányát tizenöt hónapos kora óta egyedül neveli. A ma már hatéves Kitti néptáncra, karatéra, sakkra is jár, de mivel sajátos nevelési igényű, édesapja egyik fejlesztésről a másikra hordja. Azaz csak hordaná, hiszen most minden szünetel, ahogy az új vakvezető kutyával való összeszokás is.

A járvány nemcsak a négy fal közé kényszerítette apát és lányát, de kiürítette a családi kasszát is. A havi 300-400 ezres bevétel helyett most mindössze 120 ezer forintot tud az édesapa összekuporgatni. Ebben benne van az államtól vakként kapott támogatás és a családi pótlék is. De Viktor nem az a típus, aki könnyen feladná. Pár héttel ezelőtt kitett egy posztot a közösségi oldalára, vendégkörét arra biztatva, hogy előre vásárolják meg későbbi masszázsalkalmaikat. Mint mondja, azt is őszintén megírta, hogy nincs félretett vagyona, mert mindig fontosabbnak gondolta a gyermek fejlesztését és pillanatnyi igényeit, mint a megtakarítást. Felhívása nyitott fülekre talált: jó néhányan be is fizettek előre. Viktor abban bízik, mihamarabb le tudja masszírozni a segítséget.

Hogyan éli meg a karantént? „Minden problémás időszak a változás esélyéről szól” – vallja. Ő például – bár tizenhat éves kora óta hódolt füstölgő szenvedélyének – letette a cigit. Mint mondja, a vírustól nem fél, de úgy gondolja, az ember tartozik annyival az egészségének, hogy kicsit jobban odafigyel magára.