A barátságok, kapcsolatok megszakadtak azokkal, akik másként látták a múltat, akik mást hoztak a családjukból. Ki volt a hibás? Senki és mindenki. Nagyon is valós szakadékok voltak ezek, végtelen mélyek.
Hogy milyen volt az a március, napos vagy télies, nem emlékszem. Az biztos, hogy tavaszias zsongás volt a levegőben. Már csak azért is, mert nyolc év után tudtuk mindannyian, utoljára koptatjuk az öreg belvárosi iskola folyosóit. De volt más is.
Másként néztünk egymásra. Másként nézünk a világra, és mást várunk a jövőtől. Ami utólag meglepőnek tűnik, bár ha nagyon kutatok az emlékezetemben, azért volt korábbi lenyomata. Talán 1988 körül merül fel először valakiben – bizonyosan otthonról hozta az ötletet –, hogy ki kellene lépni az úttörőszövetségből. Amely szervezetbe, persze, senki sem kérdezte két évvel korábban, hogy be akarunk-e lépni. Valahol még megvan a kis vörös nyakkendő, amely semmit sem jelentett. Legtöbbünknek legalábbis nem. Igazából sok vizet akkor már nem zavart az egész, sorakoztunk, egyszer-kétszer még masíroztunk is. Végül nem lépett ki senki.
Azért túlzás lenne azt mondani, hogy az osztály kettészakadt 1989 tavaszán. A többséget nem igazán érdekelte a politika tizenhárom évesen. A Lambadát együtt néztük tátott szájjal, a szünetekben lehetett tévézni, elég szabad világ volt. Aztán megjelentek a pártjelvények. Nagy klisé, hogy a politika szakítja ketté a társadalmat, és nagy butaság is egyben. A magyar társadalom már akkor, 1990 tavaszán sem volt egységes. Örömmel tűztük ki a jelvényeket, mi, kis jobbosok az MDF kitűzőjét, a többiek az SZDSZ-ét vagy az MSZP-ét. Amíg egy tanár le nem szedette őket.
Hogy ki mit rakott ki, voltaképpen azon múlt, mit hozott otthonról. Ezt utólag már tudom. A szegény paraszti sorból felemelkedett párttitkár fia, akinek apja egyébként megannyi kirándulásra intézett az osztálynak buszt, joggal féltette a rendszert. Velük jó volt.
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
A biztonságpolitikai szakértő Puzsér Róbert primitív történelmi érveléseihez hasonlítja az ügyvéd Trianonról szóló, alacsony színvonalú kirohanását.
A baloldal 2010 előtt „haderő-leépítési” programja ma már csak rossz emlék, a kormány időben lépett, aminek következtében a a magyar harceszközök az egyik legütőképesebbnek számítanak a térségben. Ennek a globális és lokális konfliktusok okozta fenyegetettség növekedése miatt különösen nagy jelentősége van.
A háború talán legfontosabb pillanatához érkeztünk, a donyecki áttörés visszavonhatatlan következményekkel járhat.
Nem feltétlenül igaz, hogy Putyin csak a gyors előrenyomulást tartja szem előtt.
Krekó Péter szerint az ukrán nacionalizmus Nyugat-Ukrajnában nagyon erős, ott nem tudtak volna az oroszok átjutni.
A csomagban olyan eszközök is lehetnek, amelyek oroszországi célpontokat – akár Moszkvát is – képesek elérni.
Mindkét magyarral elégedettek.
Elektronikus nyilvántartás lép a helyébe.
