A szabadság felszabadító érzése

„Aki a csapaté lett, várja a csapatélet

Joga a közös ösvény, e helyen ez a törvény
Hé, kölyök, a törzs befogad
Tiéd a szabad élet
Soha ne félj, amíg a törzs fia vagy
Farkasok foga véd meg”

(A dzsungel könyve, Farkas vagyok)

Ismerős dallam és szöveg? Az bizony! Egyebek között ezért érdemes kisgyerekes apukának lenni. Így az embernek szinte végtelen lehetősége van újrahallgatni fiatalkora klasszikusait. Persze kell hozzá némi monotóniatűrő képesség is, hiszen nem elég egyszer vagy kétszer meghallgatni a gyerek kedvenceit, nyugodtan berendezkedhetünk a végtelenített lejátszásra. Ez a része nyilván nem könnyű, de közben immár felnőtt fejjel tér nyílik a dalszöveggel kapcsolatos filozofálgatásra is. Így volt az egyik hétvégén alkalmam a kiváló A dzsungel könyve egyik ikonikus számát jó párszor meghallgatni a kisfiammal.

A sokadik hallgatás közben jöttem csak rá, hogy nemcsak remek dalról van szó, hanem jóval többről: egy filozófiai szempontból értelmezhető hitvallásról. A „farkasok” ugyanis a szabadság fogalmának olyan értelmezése mellett teszik le a voksukat, amellyel konzervatív nézőpontból könnyű azonosulni. Lássuk, hogy mire gondolok! A pártpolitikai csatározásokban a lényeg sokszor elhalványul, de a felszín alatt a baloldal és a jobboldal között az egyik legnagyobb szakadék a szabadság fogalmának eltérő felfogása miatt alakul ki. A baloldal jellemzően idegenkedik a hagyományos közösségektől, mert a szabadság szükségtelen korláját látja bennük.