A neoliberalizmus „eredendő bűn”

Sándor Lénárd interjúja a Mandiner hetilapban.

Muthucumaraswamy Sornarajah
A Szingapúri Nemzeti Egyetem jogászprofesszora. A Cambridge University Pressnél megjelent The International Law on Foreign Investment (a külföldi befektetések nemzetközi joga) című kötete a nemzetközi beruházásvédelem témakörének egyik legfontosabb szakkönyve. Az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája (UNCTAD) mellé rendelt jogvitarendezési tanácsadó testület állandó tagja.

Régóta kutatja a nemzetközi beruházásvédelmi jog alakulását, és kritikus álláspontot képvisel a neoliberális gondolkodással kapcsolatban. Be tudná mutatni, hogyan nyert teret a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban a transznacionális üzleti érdekeknek kedvező és az államok szabályozási erejét csökkentő felfogás?
Ennek gyökerei az Egyesült Államok és a latin-amerikai országok 19. századi konfliktusaiig nyúlnak vissza. Az USA egy államok felett álló, külső normarendszer keretei között képzelte el a nemzetközi gazdasági kapcsolatok szabályozását, ezzel szemben a latin-amerikai országok nemzeti szinten kívánták szabályozni a beáramló külföldi beruházásokat. Ez a szembenállás aztán kiterjedt a függetlenedő ázsiai és afrikai országokra, amelyek a latin-amerikaiak álláspontjára helyezkedtek. Ez a két pólus jelentette a második világháború utáni világ nemzetközi gazdasági kapcsolatrendszerének kiindulópontjait.

És mi tekinthető a neoliberális korszakot győzelemre segítő fordulópontnak?
A hongkongi Asian Agricultural Products Ltd. (AAPL) vállalat és Srí Lanka közötti beruházásvédelmi jogvitában meghozott választottbírósági döntés. Ebben fektették ugyanis le azt az elvet, hogy az államközi beruházásvédelmi egyezmények alapján a beruházó vállalatoknak joguk van nemzetközi választottbíróság előtt perbe vonni azt az államot, amely otthont ad tevékenységüknek. A döntés pedig 1990-ben született, vagyis éppen akkor, amikor a Szovjetunió összeomlott, és az Egyesült Államok, valamint az általa hirdetett piaci kapitalizmus, az úgynevezett washingtoni konszenzus megerősödött. Ettől kezdődően már nem az államok, hanem a választottbíróságok tettek szert meghatározó befolyásra a nemzetközi beruházásvédelmi jog értelmezésében és alakításában.

Milyen következményekkel járt mindez?
A választottbírák az államok eredeti elképzeléséhez képest jóval szélesebb védelmet adtak a transznacionális üzleti érdekeknek. Például a nemzetközi egyezményekben szereplő tisztességes és méltányos bánásmód kitételt úgy értelmezték, hogy kiterjedjen a külföldi beruházó „jogos várakozásaira”, vagyis egyfajta bizalomvédelemre. A doktrínát azonban nem tartalmazzák a beruházásvédelmi egyezmények, az kizárólag a választottbírák alkotta jog. Még talán az Egyesült Államok sem gondolta volna, hogy az 1950-es évek vége óta ismert tisztességes és méltányos bánásmód klauzulát ilyen tágan fogják értelmezni. A külföldi beruházóknak ily módon biztosított erős tulajdonvédelem és piacra lépési lehetőség szorosan összefonódik a neoliberalizmus virágzásával.