A kijózanodás kora

John Joseph Mearsheimer botrányhősnek számít a nemzetközi kapcsolatok kutatásának ma élő képviselői között. Amerika markánsan balos elit egyetemein nagyítóval kell keresnünk azokat a politikatudósokat, akik félelem és kompromisszum nélkül képviselik az utópiáktól mentes realizmust, mindezt olyan szellemi termékenységgel, hogy a liberális kánon sem képes aláásni a befolyásukat. Szerzőnk – aki a West Point katonai akadémián végzett, és a légierőnél szolgált – a Brain Bar színpadán is megforduló Stephen Walt professzorral közös munkáiban mindig nekimegy az Egyesült Államok ideologikus külpolitikai döntéseinek, költséges és eredménytelen háborúinak. Ezzel persze egyszerre haragítja magára a háborúfüggő héjákat és a globalista ngó-kat. Cikkeinek, tanulmányainak így többnyire intellektuális vérfürdő a végük.

A nemzetközi hatalompolitika életszagú leírásához – Hans Morgenthau, Leo Strauss és Henry Kissinger nyomdokain – Mearsheimer megalkotta az offenzív realizmus definícióját. Szerinte az államok közötti kapcsolatok szükségszerűen anarchikusak, aminek a fegyverkezés elkerülhetetlen része. Az országok sosem lehetnek biztosak egymás szándékaiban, elsődleges céljuk mindenkor a túlélés – a liberalizmust egyszerűen nem engedhetik meg maguknak. Mégis, az Egyesült Államok külpolitikáját 1989 óta megszakítás nélkül, egyfajta pártok feletti konszenzusra építve a liberális hegemóniába vetett vakhit, a világ többi országának liberálissá tételén alapuló stratégia határozta meg, ami persze látványos kudarcot vallott. Miért alakult így? A sikertelenség két oka, hogy nem számoltak a szerepvállalásuk nyomán felerősödő nacionalizmus erejével („amikor megütköznek, a nacionalizmus mindig erősebbnek bizonyul a liberalizmusnál”), illetve az, hogy a demokrácia-export politikája ártott a globális nagyhatalmi egyensúlynak, és hagyta surranópályán felemelkedni Kínát. Amerika természetesen nem az első hibásan gondolkodó hatalom. Mearsheimer szerint az elmúlt 350 év csaknem minden nagyhatalma figyelmen kívül hagyta a nemzetközi kapcsolatok alapvető természetét. Elkerülhetetlen tehát a kijózanodás kora.