Félidőben vagyunk. A negyedik Orbán-kormány teljesítményét számos téren lehet bírálni és dicsérni egyaránt. Érdemes azonban azt is megvizsgálni, milyen belpolitikai térben működhet a kormány, és mit is látunk, ha a két év múlva lehetséges kihívókat vesszük számba.
Talán a legszembeszökőbb az egykor szebb napokat látott Jobbik metamorfózisa. A nemzeti radikális, harcias hevületű fiatal szerveződés anno komoly ijedelmet okozott az SZDSZ–MSZP-kormánynak. Alig palástolt antiszemita fellángolások, kisebbségellenes megmozdulások kísérték Vonáékat, akik a Betyársereggel és a Magyar Gárdával is bajtársias viszonyt ápoltak. 2010-től azonban folyamatosan fogyott a levegő körülöttük: javaslataik egy része megvalósíthatatlan volt, másik, életképesebb részét a Fidesz megjelenítette a saját programjában. Nem nyílt új tér a továbblépésre, a faltól falig lázadás kiábrándító korlátozottságot jelentett. A később beinduló néppártosodás sem hozott áttörést, elindította azonban őket a meghasonlás és önárulás útján. Egyre több kompromisszum, egyre több és bátrabb lépés a baloldal felé. Az átpozicionálási hadművelet kifelé tökéletesnek tűnt, a belső vérzés sokáig láthatatlan volt.