Kemény tárgyalások előtt áll hazánk, ami a következő uniós ciklus költségvetését illeti: pont azokat a pénzcsapokat tervezik ugyanis félig elzárni, amelyek Magyarországnak nagy segítséget jelentenének.
„A francia gazdákon spóroljanak, vagy több pénz jöjjön Németországból” – az első ránézésre pártatlannak látszó Svájcból kínált választ az uniós költségvetési vita egyik alapkérdésére napjaink legolvashatóbb német nyelvű napilapja, a Neue Zürcher Zeitung. Persze a helyzet ennél jóval bonyolultabb, és az évtizedes vita is egyre inkább a múlté, hiszen az Európai Unió többéves pénzügyi keretének szerkezete mindinkább átalakul.
A múlt heti kétnapos brüsszeli uniós csúcs sem vitt érdemben közelebb minket ahhoz, hogy legalább kilátásban legyen egy mindenki által elfogadható tervezet. A költségvetést ugyanis mindenkinek meg kell szavaznia. Az összes állam-, illetve kormányfőnek, aki ott ül az asztalnál, vétójoga van. Sőt még az Európai Parlamentnek is rá kell bólintania a tagállami „dealre”. Éppen ezért nem kis felelősség nyomja az Európai Tanácsot vezető Charles Michel belga kormányfő vállát.
Honnan indulunk? Egy hétéves költségvetésnél logikus lenne a legutóbbi büdzsét elővenni mintának, de ez most biztosan nem lehetséges. Az Egyesült Királyság távozása ugyanis óriási rést ütött a befizetői oldalon, elég két számarányt idézni: 2016 és 2018 között a London által befizetett EU-s hozzájárulás a visegrádi négyek hozzájárulásának több mint a duplája volt, s ugyanezen időszak alatt a V4 részesedése a kifizetett uniós támogatásokból a 3,66-szorosa volt a britekének.
Nem lehet véletlen, hogy a legnagyobb csökkenést a régiónkba tartozó országok szenvedik el
Kik vitatkoznak? Mondhatni, hogy szokásos a felállás, vannak a nettó befizetők meg a források fő kedvezményezettjei. Most új neveken futnak a csapatok, az egyik oldalon ott állnak a fukar négyek – Ausztria, Dánia, Hollandia, Svédország –, akik mindössze a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) 1,0 százalékát lennének hajlandók betolni a büdzsébe. Hozzájuk áll közel a „nagy páros”, a két legnagyobb befizető ország egyike, Németország, miközben Franciaország – bizonyos önérdekei miatt – már a nettó kedvezményezettekkel is képes egy húron pendülni. A másik oldalon pedig ott áll tizenhét tagállam, amely korábban a kohézió barátjának, ma pedig az Ambiciózus Európa költségvetése csoportnak nevezi magát – ahogy azt éppen Orbán Viktor jelentette be múlt pénteken. Utóbbi országcsoport arra tett javaslatot, hogy a huszonhét tagállam a GNI 1,3 százalékáig is menjen el a költségvetési vállalások tekintetében. Az Európai Parlament ezt a javaslatot és tábort támogatja, az Európai Bizottság a GNI 1,1 százalékának megfelelő költésekre tett indítványt. Ez a bűvös mutató egyébként 1,16 százalék volt a 2014–2020-as büdzsében.
Jól látható, hogy mind a brit kilépés, mind a költések csökkentésével kapcsolatos határozott szándék abba az irányba mutat, hogy az előző kerethez képest mindenkinek kevesebb juthat majd a végén. Pedig tennivalóval és tervekkel tele az uniós padlás. Van itt szándék gigászi European Green Dealre, növekvő digitális és innovációs költésekre, sőt még az Európai Bizottság javaslatának is sarokköve a határvédelemre és migrációra szánt források emelése. Ráadásul a franciáknál vörös vonal az agrártámogatások kérdése, ebben szokatlanul erős szövetségben vagyunk velük; az említett tizenhét országból álló, tehát többségi országcsoport a kohéziós források jelenlegi szintjét szeretné megőrizni. E célok összességére azonban a nagyságrendileg 1100 milliárd euróra rúgó tervezet semmiképpen nem elegendő.
A 2014–2020-as kerethez képest mindenkinek kevesebb juthat majd a végén
Ennek jegyében kezdődött meg a brüsszeli kártyaparti, ahol egy új, cinkeltnek tűnő lap is megjelent a pakliban: a jogállamisági kritériumok – illetve a megsértésüknek a minősített többséggel való szankcionálása. Ez az a reformjavaslat, amelyet a magyar balliberális oldal is tapsikolva fogadott. A jogállamiság viszont a tacepaóra kiírható jelszavakon túl nehezen általánosítható kategória – más és más ugyanis az egyes tagállamok jogi kultúrája és hagyományrendszere. Kérdés, maradhatnak-e olyan tagállamok, amelyekben nem működik német mintára erős jogkörökkel felszerelt alkotmánybíróság. Miként az is probléma lehet, hogy a szerződések által diktált jogköreiken egyre gyakrabban túlterjeszkedő uniós szerveket ki fogja jogállamiságra és átláthatóságra kényszeríteni. Kormányzati forrásunk elárulja: már olyan javaslat is készült, amely szerint az úgynevezett civil társadalmi szervezetek fontos, bikkfanyelven „korai figyelmeztetési”, magyarul feljelentési jogot kapnának a bevezetni szándékolt jogállamisági kritériumok kapcsán. A vamzerkedéshez pedig még az eddiginél is több uniós pénzt adnának e szervezeteknek a jövőben. „Ez a húzás leginkább a nettó befizetők és a globalista-liberális lobbicsoportok álcázott megszorítási és átcsoportosítási törekvéseiről szól” – teszi hozzá forrásunk. Ebből is látszik, hogy a magyar kormányfő bizonyos területeken éppen azzal érne el sikert, ha vissza tudná szorítani az ideológiailag motivált célokra szánt forrásbővítést, illetve „fegyvergyártást”.
Ahhoz, hogy jobban lássuk a tárgyalások állását, érdemes megnézni Charles Michel főbb javaslatait. Ezek értelmében az eddigi EU-s büdzsé mintegy négytizedét kitevő agrártámogatások 14 százalékkal csökkennének, az egyharmados arányt képviselő kohéziós forrásokat 12 százalékkal mérsékelnék. Már ebből is látszik, hogy kemény tárgyalások jönnek magyar szempontból, hiszen hazánknak elsősorban éppen e pénzcsapok jelentenek nagy segítséget. Azt, hogy az előző költségvetés elfogadásakor Orbán Viktor eredményesen tárgyalt, a 2014 és 2018 közötti számok is bizonyítják: Magyarország 4,6 milliárd eurós plusszal zárt a lengyelek mögött a nettó kedvezményezettek listáján, holtversenyben a nálunk jóval népesebb Romániával.
Minden állam-, illetve kormányfőnek, aki ott ül az asztalnál, vétójoga van a költségvetés elfogadásában
Nem véletlen tehát, hogy éppen egy román európai parlamenti képviselő tette le az asztalra az eddigi legkomolyabb érvrendszert a kohéziós források megtartása mellett. Clotilde Armand a Financial Timesban írt arról, hogy a nagy képet sem szabad elfelejteni, amikor a keleti, újonnan csatlakozott tagállamok pénzsóvárságát emlegetik nyugaton. Vannak ugyanis figyelmen kívül hagyott tételek, amelyekkel a közös piac révén a nyugatiak a keletiek kárára szereznek hasznot. Armand hosszan magyarázza az egészségügyi agyelszívás hatásait, amely az egész térséget érinti, majd egy ponton így fogalmaz: „Jóllehet manapság a francia szavazók a lengyel vízszerelőktől rettegnek, a közép-európai szavazók a francia vezérigazgatók miatt idegesek. Otthon, Bukarestben francia tulajdonú szupermarketben vásárolok, s a telefon- és a vízszolgáltatóm is francia. A gázszámlámat szintén francia multinak fizetem, francia bankon keresztül természetesen.” Armand ráadásul annak ellenére fogalmaz így, hogy – a Momentumhoz hasonlóan – a macronista-centrikus frakció tagja az Európai Parlamentben.
A frontvonalak tehát február végére kirajzolódni látszanak. A helyzetet nem könnyíti meg, hogy miközben a kiadási oldalon sokasodnak a tételek, az Egyesült Királyság kilépésével 15 milliárd euróval csökken az Európai Unió 2021 és 2027 közötti költségvetési kerete. Tovább bonyolíthatja a helyzetet a német belpolitikai válság, ugyanis nagyon nem mindegy, hogy a következő fél évben az EU soros elnökségét betöltő országot milyen állapotban éri a költségvetési tárgyalássorozat.
Felzárkóztatás helyett a mag-Európa versenyképességének növelése
A tervek alapján 24 százalékkal – vagyis a megengedett maximális mértékkel – csökkennének a hazánkra és még néhány közép-európai országra jutó kohéziós források – mondja lapunknak Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára, miniszterhelyettes. Szerinte ez is jól mutatja, hogy milyen mesterséges módon állították elő a költségvetést a brüsszeli bürokraták, hiszen nem lehet véletlen, hogy a legnagyobb csökkenést a régiónkba tartozó országok szenvedik el, a mag-Európa országait, illetve az EU más régióit sokkal kisebb csökkentés sújtja, akár még növekszik is a nekik jutó forrás. A miniszterhelyettes hozzáteszi: nem csak itt látszik az uniós költségvetés kétszínűsége, hiszen míg a kohéziós források csökkennek, addig a bizottság javaslata alapján jelentősen nőnének a Brüsszel által szétosztott pénzek. Mint Schanda mondja, itt 30 százalékos bővülést látnak. Szintén növekedést lehet észlelni a brüsszeli bürokrácia saját magára fordítható költéseiben is, ami a miniszterhelyettes szerint különösen annak fényében érdekes, hogy közben az Egyesült Királyság távozik az unióból. Mint hangsúlyozza, a közvetlen brüsszeli források területén a régiónk kifejezetten hátrányos helyzetben van, hiszen az EU13-ban – a 2004 után csatlakozó országokban – lakik az Európai Unió lakosságának több mint 20 százaléka, ehhez képest ezeknek a forrásoknak csupán az 5 százaléka érkezik ebbe a régióba. Schanda Tamás szerint ez jól mutatja, hogy Brüsszelnek már nem célja felzárkóztatni ezeket az országokat, hanem a mag-Európa versenyképességének növelésére akarja felhasználni azon pénzeket, amelyek Európa közös versenyképességének javítását kellene hogy szolgálják. Azt is látni kell, hogy a hozzánk érkező uniós források jelentős része éppen a nyugat-európai cégek helyi leányvállalataihoz kerül. Ráadásul, mint kifejtette, sok esetben ha magyar kkv-khoz érkezik is a forrás, ott is nyugat-európai tudást és technológiát vásárolnak belőle, magyarul ezen pénzeknek a jelentős része rögtön vissza is forog a mag-Európa országaiba, tehát a nekünk adott forrásokkal közvetetten az ő gazdaságuk bővül. Az adatokból kiolvasható, hogy a rendszer igazságtalan, sőt Brüsszel a nemzetállami hatáskörbe is bele akar szólni, mégpedig az uniós források felhasználásával – hangsúlyozza. Vagyis nemcsak a pénzt akarják csökkenteni, hanem a játékszabályokat is tovább akarják szigorítani: egyre inkább arra lehet csak költeni majd a pénzt, amire az unió vezetése rábólint. Ezáltal komoly beleszólást nyer abba, hogy milyen fejlesztések valósuljanak meg az egészségügy, a szociális ügyek és az oktatás területén. Arról, hogy mennyire érezzük majd a saját bőrünkön a ránk jutó kohéziós források csökkentését, a miniszterhelyettes szerint korai beszélni, hiszen az Európai Unió költségvetését még nem fogadták el. Márpedig az unió 2021 és 2027 közti költségvetését is egyhangúlag kell elfogadni, vagyis az Európai Tanács minden tagjának vétójoga van.
CLOTILDE ARMAND: AZ UNIÓS TÁMOGATÁS SE NEM SEGÉLY, SE NEM ADOMÁNY
Gyakori tévedés, hogy a nagylelkű nyugati országok és a markukat tartó keletiek konfliktusaként tekintünk az uniós költségvetési tárgyalásokra – írja a Financial Times hasábjain a román Clotilde Armand, az Újítsuk meg Európát! képviselőcsoport tagja. E vitában a gazdag országok az unió bőkezű adományozóiként tüntetik fel magukat, miközben kritizálják a keleti tagállami választókat, amiért egyre inkább EU-szkeptikus vezetőket választanak – véli a képviselő. Szerinte más megvilágításban kell szemlélni a helyzetet, Európában ugyanis a vagyon és a jólét jelentős része keletről nyugatra áramlik, nem pedig nyugatról a perifériára. Rámutat, hogy 2009 és 2015 között Románia elvesztette orvosai felét, az ott maradóknak pedig évente nagyjából a tíz százalékát sikerrel levadásszák az ügynökségek, hogy az idősödő Nyugat-Európának elegendő orvost biztosítsanak. Lengyelország az orvosai és ápolói 7 százalékát vesztette el alig egy évtized alatt, és felmérések szerint az orvostanhallgatók több mint fele tervez külföldre költözni a diploma megszerzése után. Bulgáriában ez az arány eléri a 90 százalékot. Az EU-hoz 2013-ban csatlakozó Horvátország ugyancsak elvesztette már egészségügyi szakembereinek 5 százalékát. A szerző szerint ez az óriási kivándorlási hullám egyfajta vagyoni átcsoportosítás keletről nyugatra. Romániában egyetlen orvos képzése százezer euróba kerül, amiről a nyugati országok hajlamosak megfeledkezni. Az orvosok elcsábításának költsége Románia számára éves szinten az uniós támogatások negyedét teszi ki. És akkor még nem is vettük számításba azt, hogy a nyugati cégek a térség piacait megszerezve a régióban keletkező jövedelmük jelentős részét hazaviszik. 2010 és 2016 között ugyanis Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia az éves GDP-je 2–4 százalékát kapta meg uniós támogatásként, miközben a nyugatra kiáramló külföldi nagyvállalati profitok átlagosan ennek a duplájára rúgtak. Hangsúlyozza: az uniós támogatás se nem segély, se nem adomány, inkább egyfajta kárpótlás a keleti piacok megnyitásáért. A magyar álláspont szerint ezért sem folytatható, hogy a gazdag országok az össztermékük arányában még kevesebbet fizetnek be, mint a szegényebb országok.
Címlapképen: Charles Michel belga politikus, az Európai Tanács elnöke. Fotó: REUTERS / Christian Hartmann
***
A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.
Az Európai Parlament korábbi elnöke szerint Orbán olyan miniszterelnök, aki mindig a borotvaélen táncolta a politikai játékát, de nem hiszi, hogy ez valaha is az európai rendszer felbomlását okozza.
Egyértelmű szövetség köttetett a brüsszeli füstös szobákban.
Manfred Weber bizonyára elégedett lehet. Dornfeld László írása.
A közigazgatási és területfejlesztési miniszter új szerepben próbálja ki magát.
Dömötör Csaba hangsúlyozta, a közösségnek „azzal kellene foglalkoznia, hogyan teszi rendbe a saját gazdaságát, és hogyan biztosítja a békét”.
Nekünk túl kell élnünk ezt a másfél-két hónapot, és addig is intenzív diplomáciai munkát folytatunk a tűzszünet és a béke érdekében.
Travis Timmerman arról is mesélt, milyen volt hónapokig az Aszad-rezsim börtönében ülni.
A volt amerikai házelnök, Nancy Pelosi egy hivatalos luxemburgi út során szenvedett balesetet, de állapota stabil, és a kórházból is folytatja munkáját.
