„Minden érintett fél elfogadta a megbeszéléseket” – jelentős előrelépés történt a béketárgyalásokon

Donald Trump végre már látja a fényt az alagút végén.

Bernie Sanders vermonti szenátor nyerte a demokraták előválasztását az északkeleti New Hampshire államban, a politikusra a választók 26 százaléka voksolt múlt kedden. A szoros versenyben második helyen Pete Buttigieg, az indianai South Bend város korábbi polgármestere végzett 24 százalékos szavazati aránnyal, a harmadik helyre sokak meglepetésére Amy Klobuchar minnesotai szenátor futott be 20 százalékos eredménnyel. Az előválasztás nagy vesztese Joe Biden lett. Barack Obama alelnöke meg sem várta az eredményeket, már napközben elutazott az államból. Bernie Sanders, aki New Hampshire legnagyobb városában, Manchesterben ünnepeltette magát, azt mondta híveinek, hogy ez a győzelem csak a kezdet: „Donald Trump kormányzása végének kezdete”.
