Hangos húsvét napján – Sebestyén Márta-koncerttel, kivirágzott keresztfával és Bachhal várják a közönséget a Pesti Vigadóban és a Müpában

Az április 1. és 12. között zajló Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében.


Az április 1. és 12. között zajló Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében.


A miniszterelnök ismét közzétette a Rónai Egonnal készült interjú során készített jegyzeteit.


Lapunk a Mandiner hetilapban 2023 májusában megjelent interjúval emlékezik meg a művészről.


Igaz, volt, aki szerint ki kellett volna zárni a tallinni filmfesztivál programjából, mert a rendezője „jó kapcsolatot ápol Orbán Viktorral”.


Káel Csaba elmondta: az amerikaiaknak a magyar kultúra felfedezését jelentette a film.


Szombaton a Kolozsvári Magyar Operában mutatták be a Magyar menyegzőt, a részben Kalotaszegen forgatott különleges moziban a népzene, a néptánc energiája adódik össze egy nyolcvanas évek eleji történetben. A premieren jártunk, ahol a főszereplő Törőcsik Franciskát ugyan nem, de sok más szívmelengető kincset találtunk.


Sok minden eldőlhet.


Az szomszédunk rekordmagas költségvetési hiánnyal és a leminősítés rémével küzd, a politikai patthelyzet egyetlen igazi nyertese a népszerűségi listákat vezető magyarellenes AUR lehet, amely egy előrehozott választás esetén alapjaiban rajzolhatja át az erőviszonyokat.
