Robert De Niro, Al Pacino, Joe Pesci, Harvey Keitel. A névsorból is egyértelmű, hogy az év egyik legfontosabb filmjét hozta tető alá a hollywoodi filmgyártók, klasszikus moziforgalmazók mellett alternatívát kínáló Netflix. Quentin Tarantino remekműve után három hónappal Martin Scorsese erősíti meg az amerikai filmbe vetett hitünket – Az ír (The Irishman) november 21-étől látható a hazai mozik műsorán, november 27-étől pedig a Netflix kínálatában. Kritika.
Van az az ikonikus filmtörténeti pillanat Michael Mann Szemtől szemben (Heat) című, 1995-ös filmjében. A zsaru és a bankrabló, Al Pacino és Robert De Niro beülnek egy útszéli gyorsétterembe, és udvariasan eldiskurálnak arról, hogy a bűnüldöző és a bűnöző szenvedélye egy tőről fakad, társadalmonkívülisége és elhivatottsága egy és ugyanaz, így ők ketten – mint rokonlelkek – minden szimpátiájuk ellené-re, vagy éppen azért, habozás nélkül golyót fognak ereszteni a másikba, ha a helyzet úgy hozza.
Martin Scorsese három és fél órás gengsztereposzában, Az írben sorjáznak a hasonló pillanatok. A Corvin sötétjében számtalanszor szerettem volna egyszerűen csak megállítani a mozgóképet, elidőzni egy-egy jelenetnél, kiélvezni az íze-ket – pedig ez egy három és fél órás film esetében nagy szó. Az ír főhajtás a klasszikus filmgyártás eszménye-mestersége előtt, Scorsesenél nincs szó ködös l’art pour l’art-ról, ő a jó iparos, a profi, aki nem tud rontani. Míg Michael Mann a Szemtől szemben esetében csúcsra járatja a feszültséget, és szándékosan ingerli a könnycsatornáinkat, Scorsese melan-kolikus filmje csendesen könyörtelen, lassan hömpölygő és dísztelenül is gyönyörű.