Kálmán Olga elszabadult
Ilyen fekete öves aljaskodás után nehéz higgadtnak maradni, a miniszterelnöknek mégis sikerült.
„Tisztelt miniszter úr, tisztelt egybegyűltek, nincs mit dicsérnünk, nincs mit átkoznunk, de sok minden nevetséges; minden nevetséges, ha a halálra gondolunk” – mint ismeretes, Thomas Bernhard az Osztrák Irodalmi Díj átvételekor, az összesereglett szürkeképű kultúrhivatalosságok képébe fogalmazta meg ezt az azóta sűrűn idézett mondatot. Lett is belőle botrány, Bernhard mester azért igazán értett ehhez: mielőtt az író befejezte volna beszédét, a miniszter úr hangos csattanással vágta be maga után a fogadóterem ajtaját.
Ha elfogadjuk Bernhard tézisét, miszerint az elmúlás tudatában minden nevetséges, értelemszerűen nevetséges mindaz, amit lapunk szerzői kínálnak önöknek e héten: Gál J. Zoltán, Kálmán Olga meg a haverok sürgése a fővárosi színtéren (hát ez mondjuk a halál nélkül is minimum megmosolyogtató, de hagyjuk), a Magyar falu program, az ukrán földvásárlási törvény, a mátraalji közösségteremtési kísérlet, és így tovább.
Van valami magával ragadó ebben a bernhardi logikában, gyengéje viszont, hogy rögtön megtorpanni kényszerül. Hiszen két utat kínál fel, mely közül az egyik járhatatlan, reméljük legalábbis (korán kopaszodó osztrák írók miatt azért ne vessük ki magunkat az ablakon), a másik meg egy lapos „na und?”-hoz vezet: oké, nevetséges minden, de ez nemigen változtat azon, hogy el kell vinni a gyereket az oviba, be kell fizetni az internetszámlát, és csütörtökönként meg kell venni a Mandiner hetilapot, hiszen remek újságírók remek cikkeket írnak benne, olvassanak csak tovább…