Ki lesz Donald Trump demokrata kihívója?

Bár az amerikai Demokrata Párt előválasztási folyamata csak februárban kezdődik el, már nagyban dübörög a kampány, kirajzolódnak lassan az erőviszonyok. A legnagyobb esélye Barack Obama volt alelnökének, Joe Bidennek, a vermonti szenátor Bernie Sandersnek és massachusettsi kollégájának, Elizabeth Warrennek lehet arra, hogy jövőre ringbe szálljon Donald Trump ellen. Úgy tűnik azonban, Sandersnek nem sikerül olyan energiát pumpálnia kampányába, mint négy évvel ezelőtt, miközben a hasonló nézeteket valló Warren tör előre. Több felmérésben már jelentős előnnyel hagyja le Sanderst, így a párt egyre meghatározóbb progresszív szárnya mögötte zárhat össze, hogy legyűrjék a jelenleg legnépszerűbb Biden képviselte mérsékeltebb erőket.

ÉRTI, MI TÖRTÉNIK MANAPSÁG?

Joe Biden delaware-i jogász 1972-ben nem túl fényes esélyekkel vágott neki a szenátusi választásnak: tizenkét éve hivatalban lévő republikánus ellenfelét legyőzhetetlennek tartották, olyannyira, hogy a Demokrata Pártból senkinek sem fűlött a foga a kihívásához. Kivéve a fiatal, jóképű, dinamikus Bident, aki pénz nélkül, de végtelen elszántsággal vágott neki a kampánynak, és jó kommunikációs érzékkel generációk csatájává formálta a választást, majd meg is nyerte. „Érti, mi történik manapság” – szólt a szlogenje, amely nem kicsit ironikusnak tűnik jelenleg, az identitáspolitika csapdáiban botladozó fehér öregurat látva. Biden nem csekély harminchat évet töltött el a szenátusban, mindvégig tisztes középutas pozíciót foglalt el – ezt pedig a wokeness, az egyre radikálisabb progresszivizmus korában nem veszik éppen ragyogó pedigrének.

Pártolta az esélyegyenlőségi programokat, ám élesen ellenezte, hogy kisebbségi diákokat az etnikai sokszínűsítés érdekében lakóhelyüktől távol eső iskolákba buszoztassanak, mondván, az „faji dzsungelharchoz” vezet. Idén júniusban arról beszélt, hogy a hetvenes években a nézetkülönbségek ellenére milyen jól együtt tudott működni szegregacionista szenátorokkal – ezzel a meggondolatlan példával az udvariasság fontosságát igyekezett érzékeltetni, de nem túl udvarias reakciókat zsebelt be. Támogatta a rendpárti fellépést az elharapózó bűnözés ellen – újabb fekete pont a színes bőrű szavazók szemében –, és igennel szavazott az iraki háborúra is, amit ma már igyekezne letagadni.