Nyárközepi jótanácsok Magyar Péternek

Ha azt ígéred, hogy a „naplopókkal” szemben EP-képviselőként minden ülésen részt veszel majd, akkor ne lógd el a legtöbb ülést, ha megválasztanak.


Ha azt ígéred, hogy a „naplopókkal” szemben EP-képviselőként minden ülésen részt veszel majd, akkor ne lógd el a legtöbb ülést, ha megválasztanak.


A HM szerint Magyarország történetében példátlan, hogy egy ellenzéki pártról kiderül, hogy „az ukrán titkosszolgálatok befolyása alá került”.


Hiába szaporodnak a zűrös ügyek a TISZA Párt vezetője körül, úgy tűnik nincs félnivalója. Azonban egyes állítások szerint ennek nagy ára van.


A bizottsági helyek kiosztásánál is kiderült: semmibe veszik a konzervatív szavazókat. Megint. Kiszámoltuk, megmutatjuk – vajon hány jobboldali szavazó kell ahhoz, hogy ugyanannyit „érjen” a szava, mint egy balos voksolónak?


Az Egyesült Államok vízellátó és áramszolgáltató rendszerei elleni kínai kibertámadások szörnyű katasztrófákhoz vezethetnek – így vélekedett a kínai fenyegetésről Christopher Wray a kongresszusi szakbizottság meghallgatásán.
